Pesti Srácok

Szijjártó: atomenergia nélkül illúzió marad a Föld megőrzése

Szijjártó: atomenergia nélkül illúzió marad a Föld megőrzése

A járműipar elektromos átállása és atomenergia-beruházások nélkül mindössze illúzió marad, hogy mai formájában megőrizhetjük a bolygót utódaink számára, mivel ezek nélkül nem lehetséges a klímacélok elérése – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Abu-Dzabiban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető egy energiaügyi konferencia panelbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy a magyar kormány kiegyensúlyozott megközelítésre törekszik, ugyanis a versenyképesség növelésének és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia.

– fogalmazott. Kiemelte, hogy a nemzetközi közösségnek politikai kommunikációs haszonszerzés helyett pragmatikus és realisztikus stratégiákat kell kidolgoznia a valóság talaján állva, és le kell számolni azzal, hogy zöldnek lenni valamifajta politikai ideológiai elkötelezettséget jelent a környezet védelme helyett. Leszögezte:

PestiSracok facebook image

Beszámolt arról, hogy ezen stratégia részeként hazánk 2050-re klímasemlegessé válik; a nukleáris és napenergia-kapacitás bővítésével már 2030-ra karbonsemleges lesz az áramtermelés 90 százaléka, ami jelenleg 65 százalék. Tudatta, hogy a mai 4500 megawattról 2050-re 12 ezer megawattra emelik a napenergia-kapacitást, illetve 2000 megawattról 4400 megawattra az atomenergia-kapacitást.

Szijjártó Péter az igazságos energetikai átállás témájában rendezett beszélgetésen arra figyelmeztetett, hogy a tehermegosztás nem nevezhető tisztességesnek, mivel azok az országok szenvednek legjobban a következményektől, amelyek minimálisan vagy egyáltalán nem járultak hozzá a klímaváltozáshoz, így a legnagyobb szennyezőknek sokkal nagyobb szerepet kellene vállalniuk. Kiemelte, hogy a globális károsanyag-kibocsátás 14 százaléka a közúti közlekedéshez kapcsolódik, így a járműipar elektromos átállása nélkül nincsen remény a Föld megóvására, anélkül nem lehetséges a klímacélok elérése, ezért a fejlett országoknak együtt kell dolgozniuk ezen megújulás sikerén. Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Magyarország nagy felelősséget vállal e téren, miután már ma is a világ negyedik legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártója, és lényeges találkozási pontjává vált a szektor nagy keleti és nyugati vállalatainak.

A miniszter ezután kijelentette, hogy nukleáris energia nélkül "illúzió, álom marad a zöld célok elérése", enélkül nem lehetséges elegendő áramot termelni a lakosság és az ipar számára fenntartható módon. Az atomenergiát olcsó, biztonságos és környezetbarát energiatermelési módnak minősítette, amellyel az államok függetleníthetik magukat a szélsőségesen kilengő nemzetközi energiapiacoktól. Azt is hangoztatta, hogy a paksi bővítés mintegy 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását és 3–3,5 milliárd köbméternyi földgáz felhasználását teszi elkerülhetővé évente. Aláhúzta, hogy mindezen előnyök ellenére is küzdeni kell a nukleáris energiával szembeni hátrányos megkülönböztetés ellen az Európai Unióban, így egyes tagállamok akadályokat próbálnak gördíteni a jelenleg is zajló paksi beruházás elé is. Ennek kapcsán közölte: tisztességtelen támadás Magyarország szuverenitása ellen az, hogy a német kormányzat a korábbi megállapodások dacára nem engedélyezi a Siemens Energy számára a paksi irányítástechnika leszállítását.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Pedofil bűncselekmények miatt vették őrizetbe a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét

Exkluzív 2021 augusztus 3.
Pornográf felvétel készítése és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanújával vették őrizetbe a minap a Jobbik gyulai szervezetének tagját, a pártnak a 2019-es önkormányzati választáson indított egyik jelöltjét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint H. Lászlót, aki a gyulai sportélet ismert alakja és évtizedeken át foglalkozott gyerekekkel, többek közt karateedzőként, súlyos pedofil bűncselekményekkel gyanúsítják, letartóztatását elrendelte a bíróság. A nyomozással egy időben a magyar kriminalisztika egyik legkiemeltebb büntetőügyét, Szathmáry Nikolett meggyilkolásának aktáját is újranyitották. A hétéves kislányt 1998-ban ölték meg Gyulán, maradványai három évvel később kerültek elő a csatornából. A két ügy között több összefüggés is látszik. A rendőrség nyomoz és egyelőre nem árul el részleteket.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.