Pesti Srácok

Szijjártó Péter: Európa ilyen súlyos biztonsági és gazdasági kihívásokkal még nem szembesült egyszerre

Szijjártó Péter: Európa ilyen súlyos biztonsági és gazdasági kihívásokkal még nem szembesült egyszerre

Európa a mostanihoz hasonló biztonsági és gazdasági kihívásokkal a történelem során még nem szembesült egyszerre, ezek nyomán bezuhant a kontinens versenyképessége, a helyzetet pedig a brüsszeli intézkedések csak tovább súlyosbítják – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.

A tárcavezető az EY (Ernst & Young) nemzetközi tanácsadó cég Év Üzletembere-programjának gáláján azzal kezdte a beszédét, hogy az elmúlt évek eseményei nyomán teljesen új világgazdasági korszak kezdődik; a koronavírus-járvány után kitört az ukrajnai háború, amely gazdasági, élelmiszerellátási és energetikai válságot eredményezett.

– vélekedett. Kiemelte, hogy ennek értékelésében eltérő megközelítések vannak, Európának azonban mindenképp felelőtlenség volt elfogadnia a világ elsőszámú katonai szuperhatalmától, az Egyesült Államoktól azt a kihívást, hogy ki tud több katonai segítséget nyújtani Ukrajnának.

PestiSracok facebook image

– mondta. A gazdasági nehézségek enyhítésére szolgáló intézkedések kapcsán aláhúzta, hogy az amerikai lépések "szégyentelenül, ugyanakkor érthető és legitim módon" részesítik előnyben a hazai vállalatokat, míg a brüsszeli intézkedések a helyi gazdaság lábon lövésével érnek fel.

– sorolta.

– figyelmeztetett. Szijjártó Péter szót emelt a világ blokkosodása ellen is, rámutatva, hogy az európai–orosz kapcsolatok gyakorlatilag megszűntek, és egyesek, különösen a német Zöldek most az európai és a kínai gazdasági kötelékek felszámolását is a zászlójukra tűzték, ami tragédiához vezetne.

– közölte. Példaként említette az autóipar elektromos átállását, amelyhez elengedhetetlenek az akkumulátorok, márpedig ezeket elsősorban Kínában és Dél-Koreában gyártják, és a szektor keleti és nyugati cégeinek Magyarország is fontos találkozási pontjává vált.

– hangsúlyozta.

– közölte.

– tette hozzá. A miniszter úgy vélekedett, hogy az elektromos átállásban már nincs visszaút, a döntések nagyon szűk egyirányú utcába terelték az iparágat, megfordulni nem lehet.

– emelte ki. Az emberek aggodalmait legitimnek nevezte azzal kapcsolatban, hogy az épülő gyárak milyen hatással lesznek a lakókörnyezetükre, de rámutatott, hogy a kérdés nem az, hogy lesznek-e elektromos akkumulátorgyárak, hanem az, hogy hol és ki profitál belőlük.

– szögezte le. Végül tudatta, hogy mindennek nagyon komoly energiaigénye van, ezért csökkenteni kell a függőséget, erre pedig hazánk esetében csak a nukleáris energia jelenthet megoldást, ezért kell folytatni a paksi bővítést.

– fogalmazott, majd hozzátette: ezért tárgyalások folynak a francia Framatome-mal a vállalat szerepvállalásának növeléséről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.