Pesti Srácok

Több mint 8500 illegális fegyvert adtak át a rendőrségnek hétfő óta Szerbiában

null

Eddig több mint 8500 illegális lőfegyvert, majdnem 400 ezer lőszert és 784 robbanószerkezetet adtak le a szerb rendőrségnek, annak az akciónak a keretében, amelyet a belügyminisztérium indított el az illegális fegyvertartás felszámolása érdekében – közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök csütörtökön. A május 8. és június 8. közötti fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a kormány, hogy a múlt héten két lőfegyveres ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 17 halálos áldozata és 21 sebesültje volt.

A belügyi tárca szerdai tájékoztatása szerint az akció keretében – amelynek során bárki, bármilyen szankció nélkül leadhatja illegálisan tartott fegyvereit és lőszereit – már az első két nap során több fegyvert adtak át, mint az előző évekbeli hasonló akciók keretében összesen. Aleksandar Vučić csütörtökön azt is közölte: arról is döntöttek, szakembereket küldenek az ország iskoláiba, hogy a gyerekekkel beszélgessenek, és segítsenek nekik kezelni ennek a tömegmészárlásnak a lelki hatásait.

A múlt szerdán egy 13 éves fiú az iskolájában megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további hat diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolában a tragédia miatti szünet után szerdán újrakezdődött volna a tanítás, de a tanárok egyelőre csak beszélgetnek a gyerekekkel. Az általános iskola szülői tanácsa az intézmény vezetésével közösen úgy döntött: soha többé nem használják azt a termet, amelyben a tömeggyilkosság történt, hanem emlékszobává alakítják át.

A múlt szerdai esetet követően a szerb kormány több intézkedést is bevezetett, valamint kilátásba helyezett: ezek között szerepel, hogy az ország minden iskolájában állandó rendőri felügyeletet vezetnek be, illetve megkezdik a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárának a 14-ről 12 évre való csökkentését. Ez utóbbi azért merült fel, mert a gyilkos hetedikes diák még nem töltötte be a 14. életévét, így a szerb törvények értelmében nem büntethető.

PestiSracok facebook image

Az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén. A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket. A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.

Forrás: MTI; Fotó: illusztráció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.