Pesti Srácok

Új kormánybiztost nevezett ki a miniszterelnök

null

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztossá nevezték ki május 16-tól, keddtől Pál Norbertet. Az új biztos munkáját Gulyás Gergely irányítja majd. Pál Norbert munkáját a Magyar Közlöny tájékoztatása szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely irányítja és a Miniszterelnökség szervezetében működő ötfős titkárság segíti.

Feladatai közé tartozik majd, hogy összehangolja a veszélyhelyzet ideje alatt az Ukrajnában zajló háború elől menekülő személyekkel kapcsolatos kormányzati feladatok ellátását, közreműködjön a háború elől menekülő személyekkel kapcsolatos kormányzati döntések előkészítésében. Továbbá együttműködik majd a közigazgatás-szervezésért felelős miniszterrel az őket érintő hatósági feladatok ellátásában, javaslatot tesz a kormány számára a menekülők szükség szerinti munkavállalási, iskoláztatási, szociális, lakhatási kérdéseihez kapcsolódó jogalkotói és egyéb döntést igénylő feladatok vonatkozásában. Ezen felül javaslatot tehet a kormányzati kommunikációért felelős miniszterrel együttműködve a háború elől menekülő személyek megfelelő tájékoztatása érdekében szükséges kommunikációs stratégia kidolgozására, és együttműködik annak végrehajtásában és együttműködhet a kapcsolódó feladatok ellátásáért felelős minisztériumokkal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, a magyarországi és nemzetközi humanitárius segítségnyújtó szervezetekkel, továbbá a munkaerő-kölcsönzéssel és közvetítéssel foglalkozó szervezetekkel.

Forrás: Magyar Közlöny; Fotó: MTI/Balázs Attila

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.