Pesti Srácok

Újabb két újságíró hagyja ott a Telexet

Újabb két újságíró hagyja ott a Telexet

Távozik a Telextől Rovó Attila főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő, írja a Kreatív. A lap információit a Telex is megerősítette, kérdésükre úgy fogalmaztak: „A Telex eljutott arra a pontra, hogy a további fejlődése, stratégiai céljai elérése érdekében belső, működési változásokra van szüksége, és ezek a változások nem mindenkinek komfortosak. Sajnáljuk a távozásokat, sok sikert kívánunk nekik. Ugyanakkor célunk továbbra is az, hogy az ország legmeghatározóbb politikai, közéleti lapja legyünk, és ezen az úton teljes hitünkkel és tudásunkkal haladunk tovább.”

Rovó Attila a jövőben a Hvg.hu Itthon rovatának vezetője lesz. Távozásával kapcsolatban a Facebook-oldalán a többi közt azt írta: „Most itt az idő továbblépni. A Hvg.hu-nál csinálhatom majd azt, amit a legjobban szeretek ebben a szakmában: a kitalálástól a megjelenés pillanatáig segíteni fontos, érdekes és jó írások elkészültét, minden tudásomat hozzátenni a kreatív folyamatokhoz.”

Haász János is szerzői Facebook-oldalán reagált a hírre, és azt írta a szerkesztőség közleményét idézve, illetve cáfolva:

PestiSracok facebook image

Az újabb távozások híre azt követően érkezett, hogy április végén Munk Veronika, tartalomfejlesztési vezető, alapító-főszerkesztő is bejelentette távozását, ő a szlovák Denník N médiacéghez igazol, ahol innovációért és új piacokért felelős igazgatóként folytatja. Elhagyja a lapot Lovas Gergő főszerkesztő helyettes is, ő a 444-nél folytatja. Dull Szabolcs főszerkesztő három eddigi helyettese közül Lovas és Rovó távozásával így csak Tóth-Biró Marianna marad a Telexnél.

(24.hu)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.