Pesti Srácok

Van remény – Suhajda Szilárd felesége szerint emberi alakot láttak az Everest 4-es táboránál

null

Megszakadt a kapcsolat a sporttörténelmi tettre vállalkozó magyar hegymászóval, Suhajda Szilárddal, aki a Föld legmagasabb pontjának meghódítására indult el magyar idő szerint kedden este. A hegymászó felesége, Legindi Tímea arról számolt be, hogy az egyik ügynökség, akik klienseket visznek fel, szintén figyelik a környezetet. Mint mondta, vélhetően láttak egy alakot a 4-es tábor felett. Ez bizakodásra ad okot, hiszen Suhajdán kívül nincs senki, aki egyedül indult útnak – írja az Index.

Suhajda felesége a közmédia megkeresésére elmondta: a kinti logisztikát biztosító ügynökséggel állandó kapcsolatban vannak, megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy megkönnyítsék az extrémsportoló lejövetelét – írja az m4sport.hu.

– fogalmazott Legindi Tímea, a magyar hegymászó felesége. Legindi arról is beszélt: megfordult a fejükben az is, hogy Suhajda GPS-jeladója megadta magát. Ekkor végeztek egy számítást Klein Dáviddal, amiből az jött ki, hogy este 9-re ér a csúcsra.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

– mondta Suhajda Szilárd felesége.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még