Pesti Srácok

A háború miatt idén elmarad a kecskeméti repülőnap

null

A mostani háborús időkben a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első. A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataink élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad – fogalmaz a tárca közleménye.

– olvasható a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar új főnöke részére a haderő képességének magasabb, hadműveleti szintre emelését írta elő, amely az alakulatok számára fokozott terhelést és összpontosítást jelent. Az állomány ezért gyakorlatokon vesz részt, amelyeken a hivatásos állomány mellett kiemelt szerepet kapnak az újonnan megalakult területvédelmi erők is. A kiképzést előtérbe helyezve, a beérkező eszközökre és a gyakorlatok során megszerzett és megerősített képességekre alapozva olyan felkészült, összetartó, XXI. századi haderőt építünk, amely amellett, hogy garantálja Magyarország és a magyar emberek biztonságát a szövetségi rendszerekben továbbra is kiváló és nemzetközileg is elismert színvonalon teljesíti feladatait – fogalmaznak a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.