Pesti Srácok

Az éremszerzés nem sikerült, de így is büszkék vagyunk kosaraslányainkra! – Eb-bronzmeccs: Franciaország–Magyarország 82–68

null

Hiába javult fel a második játékrészre, az első félidőben összeszedett jelentős hátrányát nem tudta ledolgozni a magyar női kosárlabda-válogatott a Ljubljanában zajló Európa-bajnokság Franciaország elleni bronzmeccsén. Így Székely Norbert tanítványai a negyedik helyen zárták a kontinenstornát, ám ez is jócskán felülmúlta az előzetes várakozásokat. Gratulálunk a lányoknak!

A tegnapi, spanyolok elleni meccs egyik nagy tanulsága volt, hogy nem szabad elhúzni hagyni az ellenfelet a mérkőzés elején, illetve jobban meg kell becsülni a labdákat, hiszen összesen huszonnégy eladott labdával zártuk a tegnapi elődöntőt. Ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve léphettünk ma parkettre a franciák elleni bronzmeccsen.

Sajnos, ami a dolog első felét illeti, nem sikerült jobban kezdenünk, mint tegnap, sőt, még inkább beragadtunk... Az első negyedben mindössze nyolc pontot tudtunk szerezni, ami önmagában is nagyon kevés ezen a szinten, de ennél is nagyobb baj volt, hogy mellé huszonhatot kaptunk, így majdhogynem egy negyed után eldőlt a harmadik helyért zajló mérkőzés... Szerencsére a lányok azért nem teljesen így gondolták, és a második játékrészben nem nőtt tovább a gallok előnye, a mérkőzés felénél tizenkilenc pontos volt a hátrányunk (30–49).

A harmadik negyedben huszáros rohamot indítottunk, hogy utolérjük a franciákat, a tizenkilenc pontos hátrányból sikerült is ledolgozni hetet, így lőtávolon belülre kerültünk a záró negyed előtt (49–61). Az utolsó negyedben is szívvel-lélekkel brusztoltak, küzdöttek a lányok, teljesítményükre és különösen az akaratukra, elszántságukra egyetlen szó panaszunk nem lehetett, ám a franciák rutinosan menedzselték megnyugtató előnyüket és érdemileg nem engedték közel magukhoz a mieinket. Végeredményben tizennégy pontos francia siker született (68–82), így a gallok nyakába került a bronzérem.

PestiSracok facebook image

Összegezve a kontinenstornán látottakat, elmondható, hogy válogatottunk minden előzetes várakozást felülmúló szereplést produkált, legyőzte a címvédő szerbeket, a negyeddöntőben pedig Csehországot, amellyel az elmúlt negyed század legnagyobb sikerét érte el, ráadásul kvalifikálta magát az olimpiai selejtezőre is. Gratulálunk Székely Norbertnek és a kosaraslányoknak!

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még