Pesti Srácok

Berlinbe látogatott Novák Katalin

Berlinbe látogatott Novák Katalin

Berlinbe látogatott szombaton Novák Katalin. A köztársasági elnök a Speciális Olimpiai Játékok megnyitó ünnepségén vesz részt a német fővárosban. A 77 sportolót összefogó magyar nemzeti csapat az államfő vezetésével vonul fel a berlini olimpiai stadionban rendezett szombat esti megnyitóünnepségen. Novák Katalin az első köztársasági elnök, aki elkíséri a mindenkori magyar speciális olimpiai csapatot a versenyre.

Novák Katalin a látogatás első programjaként megnyitotta a német főváros legfontosabb jelképei között számon tartott Brandenburgi kapu tőszomszédságában álló magyar nagykövetség új kiállítását, amely két fotóművész, Soós György és a Magyarországon élő kínai Wei Xiang – az 1989 óta működő Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) egyik legnagyobb támogatója – munkái alapján mutatja be a mozgalom történetét.

Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke a kiállítás megnyitóján kiemelte, hogy a köztársasági elnök személyes jelenléte, buzdítása nagy ösztönző erő a sportolóknak, és "érmek halmazával" hálálják majd meg. Hozzátette: Novák Katalin kiállása a speciális olimpiai mozgalom mellett is azt mutatja, hogy nem "szólam" volt, hanem "a gyakorlatban is valóssággá vált" az államfő azon ígérete, hogy a segítségre szorulók, elesettek, fogyatékossággal élők pártját fogja.

Az amerikai Kennedy család által 1968-ban elindított olimpiai mozgalom küldetése, hogy rendszeres edzési és versenyzési lehetőséget biztosítson olimpiai sportágakban értelmi fogyatékos embereknek. Magyarországon ezernél is több igazolt sportoló tartozik a mozgalomhoz, amely minden negyedik évben tartja meg legnagyobb szabású nemzetközi találkozóját és versenyét, a speciális olimpiát. Berlinben, a mozgalom 16. nyári játékain csaknem 200 országból mintegy hétezren vesznek részt. A versenyzők 26 sportágban mérik össze tudásukat a június 25-ig tartó eseményen. Magyar sportolók 15 sportágban indulnak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.