Pesti Srácok

Bóka János: Magyarország számára az európaiság forrása a saját identitása

null

Magyarország számára az európaiság forrása nem a német-francia igazodási pont, hanem "a saját identitásunk, amely külső legitimációt nem igényel" - mondta az Igazságügyi Minisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten - írja az MTI. Bóka János - a Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban címmel főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat díjkiosztó ünnepségén - arról beszélt, hogy az unió eredetmítosza szerint az integráció a kontinens válasza a második világháború borzalmaira, és a francia-német történelmi megbékélésnek köszönhető, hogy azóta nem került sor fegyveres konfliktusra Európa országai között. Az államtitkár úgy fogalmazott:

Maksi Mátyás, az Európai Bizottság megbízott képviseletvezetője azt mondta, hogy a világ, benne az Európai Unió, valamint a közép-európai térség évek óta sok kihívással szembesül, de az EU mindig is a változás és az új kihívások kezelésének "specialistája" volt, és most is azon dolgozik, hogy rugalmasan és hatékonyan kezelje az éghajlatváltozás, a migráció, az energetika és a digitális világ kérdéseit.

A cél, hogy megoldásokat találjanak a kihívásokra az alapértékek megőrzése és az uniós polgárok biztonságának garantálása közben - tette hozzá. Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke elmondta, hogy az európai uniós témájú pályázatot csaknem három évtizede hirdetik meg, tíz éve pedig már határon túli magyar hallgatók is beadhatják dolgozataikat. Idén hatvan pályamű érkezett a felhívásra, a nyerteseket szakemberekből álló bírálóbizottság választotta ki. A díjazottak a pénzjutalmon felül egy többnapos brüsszeli tanulmányúton is részt vehetnek.

PestiSracok facebook image

A pályázókat méltatva kiemelte, örömre adott okot a benyújtott munkák szakmai színvonala, valamint az, hogy a jelentkezők bátran jelenítették meg véleményüket az Európai Unió reformjának lehetséges irányairól, az uniós alapértékekről, a jogállamiságról, valamint az EU stratégiai autonómiájáról. A sajtófőnök szólt arról is, hogy az elmúlt időszak válságai próbára tették az európaiak tűrőképességét, valamint az uniós intézmények felkészültségét. Utóbbiak azonban - átérezve a helyzet komolyságát - túllépve a kényelmes és rutinszerű munkatempón, a sokszor öncélú jelentésíráson törekedtek gyorsan, rugalmasan reagálni az addig soha nem tapasztalt válságjelenségekre.

Tavaly a politikai vitákban és a jogalkotásban is kiemelt fókuszt kapott az energiapolitika kérdése, így nem meglepő, hogy nagy érdeklődésre tartott számot a pályázaton az energiaválság témaköre, továbbá az Európa Kulturális Fővárosa program, valamint a bővítéspolitika is.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.