Pesti Srácok

Castel: a pesszimista forgatókönyv a káoszba merülő, eltűnő és gazdákat cserélő 6000 atomtöltet körül forog

Castel: a pesszimista forgatókönyv a káoszba merülő, eltűnő és gazdákat cserélő 6000 atomtöltet körül forog

Robert C. Castel közösségi oldalán elemezte az Oroszországban kialakult helyzetet. A biztonságpolitikai szakértő szerint több forgatókönyv is lehetséges a puccs lezárására és annak következményeire, azonban nem ettől kell Putyin bukását várnunk. Továbbá felhívta rá a figyelmet, hogy egy instabil Oroszország esetén a legnagyobb fenyegetés az lenne, ha nem tudnánk, kinek a kezébe kerül a mintegy hatezer atomtöltet.

– írta bejegyzésében Robert C. Castel, aki ezt a "+24/+48" módszert alkalmazva elemezte az oroszországi eseményeket. Mint írta, annak ellenére, hogy az oroszországi zendülés válságkezelésének még csak az elején tartunk, mepróbálhatjuk megválaszolni azt a kérdést, hogy hogyan fogja Putyin elnök és az orosz rezsim kihasználni – az erdoğani példát követve – a "muzsikusok" zendülése adta lehetőségeket.

  • A POLITIKAI HATALOM ÖSSZPONTOSÍTÁSA – Az az összpontosítási folyamat, ami a háború kezdete óta tart, valószínűleg az ötödik sebességre fog kapcsolni. Az a fajta szabadság, amit a voenkorok és a rendszer nacionalista kritikusai eddig élveztek, valószínűleg igen jelentős megszorításoknak lesz alávetve. Ha a tevékenységük nem is fog megszűnni teljes egészében, a megnyilvánulásaik, a kritikáik sokkal ellenőrzöttebbek, irányítottabbak lesznek.
  • POLITIKAI JOBBRA ÁT – Ahogy azt a háború kezdete és a baloldali-liberális körök exodusa után megjósoltuk, a valódi kihívások a jelenlegi rezsim ellen, a politikai pálya jobb oldaláról fognak érkezni. A jelenlegi zendülés is a jobbról érkező kritika egyfajta drasztikus megnyilvánulása. Ahhoz, hogy a rezsim kifogja a szelet a jobboldali, nacionalista körök vitorlájából, kénytelen lesz jobbra elmozdulni a politikai tengelyen.
  • A HÁBORÚ ESZKALÁLÁSA – Az előző ponttal szorosan összefügg a rezsim által adott válasz a kritikákra, amik a háború lagymatag folytatása és a kézzelfogható sikerek hiánya miatt érik. Nem kizárt, hogy a válasz ezekre a kritikákra egy további mozgósítás, az eddig be nem vetett eszközök alkalmazása vagy az eddig megkímélt célpontok támadása lesz.
  • BELSŐ ELNYOMÁS – A zendülés által felmutatott "sárga lap" ráerősít a hagyományos orosz paranoiákra, a külső hatalmak és a belső ötödik hadoszlopok aknamunkájától való hagyományos félelmekre. A külső "bekeményítésen" túl a hatalom befelé is "keményíteni" fog és a még megmaradt szabadságjogok felszámolásával próbálja majd stabilizálni a pozícióit.
  • HADIGAZDASÁG – Az előző pontokkal összefüggően és a háború eszkalálását szolgálandó, az orosz kormány jelentősen fel fogja gyorsítani a hadigazdaságra való átállást, még akkor is, ha ez az életszínvonal csökkenéséhez vezet. Oroszország gazdasági jövőjében egyre több lesz az ágyú és egyre kevesebb a vaj.

PestiSracok facebook image

– írta bejegyzésében a szakértő.

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?