Pesti Srácok

Elutasította egy bíróság Olaszországban két férfi béranyasággal született gyerekének anyakönyvezését

null

Elutasította pénteken a milánói bíróság egy olyan gyerek olaszországi anyakönyvezését, akinek anyakönyvbe vételét két férfi kezdeményezte, miután a gyereket külföldön béranya világra hozta.

A bíróság indoklásában hangsúlyozta, hogy az anyagi ellenszolgáltatásért vállalt béranyaság az olasz jogszabályok értelmében bűncselekménynek számít. Ezzel egy időben a bíróság engedélyezte három másik gyermek anyakönyvezését, akik nők alkotta párokban élnek, és Olaszországban végzett mesterséges megtermékenyítéssel jöttek világra.

Olaszországban a béranyaság 2006-tól számít bűncselekménynek, de ez kizárólag az ország területén történő embrió beültetésre vonatkozik. Idén márciusban a milánói prefektus - a legfelsőbb bíróság egy korábbi ítéletére hivatkozva - megszüntette a város polgármesterének addigi gyakorlatát, aki anyakönyvezte az azonos nemű párok külföldön, béranyasággal született gyermekeit.

A padovai ügyészség szerdán bejelentette, hogy semmisnek nyilvánítja harminchárom melegpár gyermekének anyakönyvi adatait, akiket 2017 óta két édesanya feltüntetésével regisztráltak. A strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön elvetette olaszországi meleg párok keresetét, akik az olasz állam elmarasztalását kérték azért, mert nem teszi lehetővé a külföldön béranyaságnak köszönhetően született gyermekek anyakönyvezését. A bírói fórum indoklása szerint a gyermekek regisztrálása nem lehetetlen, mivel a szülők az örökbefogadás eszközével is élhetnek.

PestiSracok facebook image

A Giorgia Meloni vezette olasz kormánykoalíció a parlament elé terjesztette javaslatát, amely bűncselekménnyé kívánja tenni a külföldi béranyaságot is. A családügyi miniszter, Eugenia Roccella úgy nyilatkozott, hogy ha a jogszabály hatályba lép, "felmentést" biztosítanak a törvény életbe lépése előtt külföldön béranyasággal született gyermekek számára.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.