Pesti Srácok

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy diáktársát megkéselő lányt

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy diáktársát megkéselő lányt

Két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítéltek szerdán egy lányt, aki féltékenység miatt életveszélyesen megkéselte diáktársát Debrecenben – közölte a Debreceni Törvényszék az MTI-vel. Amennyiben a büntetés később mégis letöltendővé válna, a támadónak fiatalkorúak börtönébe kell vonulnia.

Az ítélet szerint mindkét lány ugyanabba a debreceni középiskolába járt. A bűncselekménnyel vádolt lány megtudta, hogy korábbi barátjának párkapcsolata alakult ki a másik lánnyal, azonban ezt nem tudta elfogadni, ezért január elején vita alakult ki közöttük. Később internetes alkalmazásokon keresztül üzengettek egymásnak. A bűncselekmény előtti napokban megállapodtak abban, hogy a vitájukat személyesen rendezik.

A találkozó január 25-én, a tanítást követően az iskola mögötti játszótéren volt, a közelben tartózkodtak a két lány ismerősei és barátaik is. A fiatalok újra szóváltásba keveredtek, szidták és sértegették egymást, a vita dulakodássá fajult, majd egyikük a kabátzsebéből elővett egy pillangókést, és azt hegyével lefelé tartva csapkodott a másik irányába. A vádlott háromszor megvágta a sértett bal vállát és egyszer megszúrta őt a mellkasán, a hónalj vonalában. Ezt észlelve a sértett ismerősei odamentek hozzájuk, és a vádlott kezéből kivették a pillangókést, a támadó azonban továbbra is agresszív maradt, dulakodni kezdett a másik lánnyal. Közben mindketten a földre estek, egymást rángatták és több helyen megütötték. A bántalmazás következtében a megtámadott lány szúrt, életveszélyes sérüléseket szenvedett – ismertette a törvényszéki közlemény.

Az életveszélyes testi sértéssel vádolt lány az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekmény elkövetését és lemondott a jogáról a tárgyaláshoz. A törvényszék a felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása mellett elrendelte a pártfogó felügyeletét. A bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte a kés többszöri használatát, hogy a szúrások életfontosságú testrészeket is értek, valamint azt, hogy a támadó már napokkal korábban tervezte a bűncselekményt és az egyik közösségi oldalon provokálta is a másik lányt. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott rendezett családi körülményeit, azt, hogy szülei is büntetlen előéletűek, a tanulmányait rendezetten végzi, a nyomozás során végig együttműködött a hatósággal, tettét megbánta és beismerő vallomást tett – olvasható a Debreceni Törvényszék közleményében. Az ítélet jogerős.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.