Pesti Srácok

Fizessenek a gazdagok! – Ez lesz Biden újraválasztási kampányának egyik fő üzenete

Fizessenek a gazdagok! – Ez lesz Biden újraválasztási kampányának egyik fő üzenete

Eljött az ideje annak, hogy a gazdagok is kivegyék részüket a méltányos adózásból – hangsúlyozta Joe Biden szombat este Philadelphiában, elnöki választási kampányának első állomásán.

A hivatalban lévő elnök egy szakszervezetek által szervezett nagygyűléssel kezdte meg 2024-es választási kampányának első nagygyűlését, szinte napra pontosan két hónappal azt követően, hogy egy videóban bejelentette újraindulási szándékát a fehér házi pozícióért. Joe Biden a mintegy ezer fős, szakszervezeti tagokból álló tömeg előtt arról beszélt, hogy elnöksége eddig eltelt időszakában munkahelyeket teremtett és felemelte a középosztályt, valamint úgy fogalmazott, hogy eljött az ideje annak, hogy a vagyonosok "megfizessék méltányos részüket" az adók formájában. Intézkedései közül kiemelte a klímaváltozás elleni fellépést, az adózást és egészségügyi ellátást érintő jogszabályokat. Beszédében nem említette név szerint lehetséges republikánus kihívóit, köztük elődjét, Donald Trumpot sem, pusztán azt jegyezte meg, hogy a republikánusok egy része mindent ellenez, amit ő elnökként tesz. A kampánynyitó helyszínének megválasztása utal arra, hogy az elnök sikeresnek bizonyult; 2020-as választási kampányának központja Philadelphiában volt, valamint akkori első kampánygyűlését szintén Pennsylvania államban, Pittsburghben tartotta ugyancsak szakszervezeti tagok előtt.

Pénteken az ország nagy szakszervezetei közül a Tanárok Amerikai Szövetsége (American Federation of Teachers), valamint a városi, megyei és állami alkalmazottakat tömörítő szakszervezet (American Federation of State, County and Municipal Employees), és ernyőszervezetük, a legnagyobb amerikai munkavállalói érdekképviseleti szövetség, az AFL-CIO (American Federation of Labor – Congress of Industrial Organizations) pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy Joe Bident támogatja a 2024-es elnökválasztáson.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.