Pesti Srácok

Folytatódtak a stockholmi Korán-égetés miatti tüntetések Irakban és Iránban

null

Folytatódtak a Korán stockholmi elégetése miatt tartott tüntetések Irakban és Iránban, ahol pénteken több száz vallásos diák vonult tiltakozásképpen az utcákra.

Bagdadban az iszlám vallás szent könyvének elégetésért felelős személy bíróság elé állítását követelték. Az iraki biztonsági erők megszigorították a biztonsági intézkedéseket a svéd nagykövetség környékén. A dél-iraki Baszra városában Moktada az-Szadr iraki síita hitszónok hívei is tüntettek. A hívek egy csoportjának csütörtökön rövid időre sikerült behatolnia a bagdadi svéd nagykövetségre, ahol a misszióvezető távozását követelték. Irak hivatalosan is kérvényezte a svéd hatóságoktól Salwan Momika kiadatását, akit a Korán elégetésével vádolnak.

Az iráni fővárosban – az állami televízió közlése szerint – transzparensekkel és a "Le a Korán ellenségeivel!" szöveget skandálva tüntettek a fiatalok a teheráni svéd nagykövetség épülete előtt. Két férfi, köztük az iraki származású Salwan Momika, szerdán gyalázta meg és gyújtotta meg a Korán egy példányát a stockholmi központi mecset előtt. Az iszlámellenes tiltakozó akciót a svéd rendőrség előzetes jóváhagyásával tartották meg az iszlám egyik legszentebb ünnepe, az áldozati íd al-adha első napján, jóllehet a rendőrség később őrizetbe vette az elkövetőket. A svéd külügyminisztérium levélben fejezte ki "sajnálatát" az iraki külügyminisztériumnak az incidens miatt – közölte az INA iraki állami hírügynökség.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ahmed Dzsalil

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.