Pesti Srácok

Gyopáros Alpár: a Magyar Falu Program keretében idén is folyatódnak az út- és járdafejlesztések

Gyopáros Alpár: a Magyar Falu Program keretében idén is folyatódnak az út- és járdafejlesztések

Idén 75 milliárd forintot fordított a kormány a Magyar Falu Program keretében út- és járdafejlesztésekre – mondta a Fejér vármegyei Nagyvenyimen a megújult Bocskai utca átadási ünnepségén Gyopáros Alpár.

A Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa bejelentette: a Magyar Falu Programot folytatni fogja a kormány. Gyopáros Alpár hozzátette, hogy már ki is írtak egy hasonló tartalmú pályázatot, amelyből út- és járdafejlesztéseket finanszíroznak. Közölte azt is, hogy július 14-ig adhatók be a pályázatok. Ezen túl, a nyár folyamán, de legkésőbb ősszel, a korábban megszokott módon folytatják a pályázataik meghirdetését. A kormánybiztos hangsúlyozta: jellemző, hogy a pályázatok elbírálása során kapcsolatot tartanak az érintett településeken élőkkel, az országgyűlési képviselőkkel, a település vezetőivel, civil szervezetekkel, egyházközségekkel.

– tette hozzá.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Kitért arra is, hogy a településvezetők sokat panaszkodnak az uniós pályázatok túlzott bürokratikusságára.

– mondta.

– állapította meg.

– emelte ki.

– tette hozzá a kormánybiztos.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.