Pesti Srácok

Hat embert még mindig keres a rendőrség az antifa támadások miatt

Hat embert még mindig keres a rendőrség az antifa támadások miatt

A budapesti embervadász antifa Hammerbande hat tagját még keresik - írja a Magyar Nemzet. A budapesti szélsőbaloldali embervadászat résztvevői egy kivétellel az Antifa Hammerbande tagjai. Egyikük, Tobias E. letartóztatásban van Budapesten, Anna Christina M. hetente e-mailben jelentkezik a BRFK-n, miközben a német rendőrség állítólag körözi. A BRFK hat szélsőséges bandatagot keres, valamennyiüket ismeri a német bűnügyi rendőrség.

A Magyar Nemzet azt írja, hogy folytatódnak az Antifa-tüntetések, elsősorban Lipcsében, a szélsőbaloldali, brutális Antifa Hammerbande főnöke, Lina Engel, valamint társai, Lennart Arning, Jannis Röhlig és Philipp Jonathan Mohr elítélése miatt. A szélsőbaloldali Antifa-csoportot egyebek mellett 18 áldozat – vélhetően jobboldaliak – megtámadásával, megkínzásával vádolják, esetenként pedig halálos sérülések okozásával is.

Engel vőlegénye, Johann Guntermann, alias ­Lücke 2020-tól illegalitásban van. Guntermann egyike volt azon Hammerbande-tagoknak, akik februárban Budapesten rendeztek embervadászatot.

Emlékezetes, fővárosunkban négy helyszínen nyolc embert vertek össze kegyetlenül, lengyeleket, németeket és egy magyart csak azért, mert terepmintás öltözéket viseltek. Az eddigi ismereteink szerint a támadók egy kivétellel a hírhedt Hammerbande tagjai.

PestiSracok facebook image

A BRFK négy gyanúsítottat fogott el, egyikük, egy magyar nő ellen megszüntették a nyomozást. Egy olasz nő letartóztatásban van, ő nem bandatag, csak elvtárs. Letartóztatásban van Tobias E., aki módos családból származik, szülei polgári nevelésben részesítették. Gyerekként még kiscserkész is volt, de aztán a serdülőkor vége felé a marxista és a maoista nézetek rabja lett. Emberölési kísérlettel hozták összefüggésbe Németországban.

Anna Christina M. bűnügyi felügyeletét rendelte el a nyomozási bíró, hetente egyszer kell e-mailen jelentkeznie a BRFK-n. Mint azt megtudtuk, a nő jelentkezik is. Igaz, ezt a világ bármelyik részéről megteheti. Német források szerint a német bűnügyi rendőrség más ügy miatt keresi. Ő egyébként szintén német források szerint Johann Guntermannon keresztül kapcsolódik a Hammerbandéhoz.

A BRFK további hat bujkáló bandatagot köröz az embervadászatban való részvétel miatt. A német sajtó szerint a bujkálók egy része már korábban is aktív volt bűnözőként. Ez a szál bemutatja a Hammerbande tagjainak bűnügyi történetét.

Pszichopatának tartják Johann Guntermannt, aki Lina Engel vőlegénye, és rendkívül veszélyes. Még a Hammerbande előtti időben erőszakos bűncselekmények miatt kétszer ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Paul Müntnich szintén illegalitásban van, és az antifák rejtegetik Lipcse környékén. Elképzelhető, hogy Johann Guntermann-nal együtt bujkál. Őt a bűnügyi rendőrség korábban drogdílerként és a szervezett bűnözés tagjaként ismerte. A lipcsei Moritz Schroeter szintén szökésben van. Ő vizsgálat alatt állt, mivel aktívan részt vett a 2020 szilveszterén Lipcse Connewitz nevű kerületében kirobbant zavargásokban.

Körözik Emilie Dieckmannt, akit 2021 végén értek tetten márkás ruhák ellopásakor Lipcsében. Szintén keresik Clara Wittkugelt, aki Breuningenben egy tolvajlásban vehetett részt.

Nele Aschoff társaival 2021 decemberében Lipcsében megtámadta a Ditib mecsetet, betörték az ablakait. Róla a német alkotmányvédők azt sejtik, hogy a Hammerbande több más tagjával meglátogatott kurd terroristacsoportokat Kurdisztánban.ú

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.