Pesti Srácok

Ismét kikerült a Városházára a szivárványos zászló

Ismét kikerült a Városházára a szivárványos zászló

A főpolgármester szerint magától értetődő, hogy a ma kezdődő Budapest Pride egy örömünnep. Emellett Karácsony Gergely szerint egyértelmű az is, hogy az LMBTQ-zászlót kitűzzék a Városháza épületére évről évre - írja a Magyar Nemzet. „Magától értetődő, hogy a Pride örömünnep, a szeretet ünnepe, a szabadság ünnepe” – fogalmazott Karácsony Gergely a Facebook-oldalán, miután köszöntötte a 28. Budapest Pride fesztiválon résztvevőket. A főpolgármester a bejegyzésében hangsúlyozta, hogy Budapest elfogadó és szabad város, és „büszke minden egyes polgárára, aki kiáll a saját és mások szabadságáért”. Hozzátette, a „szeretet, a szerelem szabadsága a legalapvetőbb jog, amit tűzön-vízen át védenünk kell”.

A főpolgármester szerint a gyűlöletre, megkülönböztetésre, kirekesztésre épülő politikának nincs esélye maga alá gyűrni a nagyvárosokat, így Budapestet sem, mivel „ez a politika a félelemre épül, a félelem alapja pedig a megismerés hiánya”. „Budapest nagyszerűségét a sokszínűsége adja. Magától értetődő tehát, hogy idén is kitűzzük a szivárványos zászlót a Városházára. Magától értetődő, mint két ember szerelme. Magától értetődő, hogy Budapest olyan város, ahol mindenki azt szeret, akit csak akar” – vélekedett a városvezető.

Ahogy arról a Magyar Nemzet már korában is beszámolt, a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat mellett az LMBTQ-közösség érdekeit védő Soros-szervezetek és a Sokszínű Magyarországért országgyűlési képviselőcsoport is képviselteti magát a 28. Budapest Pride fesztiválon - írja a lap.

PestiSracok facebook image

A harmincnapos rendezvénysorozaton a pedagógusokat is képzésben részesítik, bemutatják a magyarországi iskolákat és munkahelyeket célzó Befogadó terek programot, Bősz Anett DK-s főpolgármester-helyettes pedig egy heteken át tartó LMBTQ-kiállítást nyit meg.

A lap arra is felhívta a figyelmet, hogy emellett a héten David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a júniusi ­pride-hónapra hivatkozva hívta össze a másságukat nyíltan vállaló, ismert magyar személyeket, köztük az LMP társelnökét, Ungár Pétert, a DK pártigazgatóját Sebián-Petrovszki ­Lászlót, aki egyben a Sokszínű Magyarországért elnökségi tagja is, illetve Barabás Richárdot, a XI. kerület párbeszédes alpolgármesterét.

Eközben a Pew Research Center 24 országban végzett legújabb felmérése szerint az azonos neműek házasságával kapcsolatos attitűdök nagyon eltérőek a világon. Eszerint Magyarországon a jobboldali érzelmű polgárok 75 százaléka, míg a baloldali polgárok 50 százaléka ellenzi az azonos neműek házasságát - írja a Magyar Nemzet.

A kutatók azt is kimutatták, hogy az azonos neműek törvényes házasságának támogatottsága általában alacsonyabb azokban az országokban, ahol nagyobb arányban vallja magát a lakosság vallásosnak. A tanulmányban emellett megállapították, hogy a fiatalok sokkal inkább elfogadóak a kérdésben, mint az idősebb korosztály.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.