Pesti Srácok

Lengyelország az európai határok biztonságának megerősítését javasolja az uniós csúcsértekezleten

null

Egyebek között az európai határok biztonságának megerősítését javasolja Lengyelország abban a tervezetben, amelyet Mateusz Morawiecki az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csütörtöki találkozóján mutat be. A tervezetet a miniszterelnöki hivatalban tartott sajtóértekezletén ismertette csütörtökön a lengyel kormányfő.

– mondta Morawiecki. Kijelentette: az ukrajnai orosz invázió megmutatta, milyen a hibrid háború, Fehéroroszország pedig része az Európa elleni orosz támadási tervnek. Kifogásolta, hogy egyes vezetők szemet hunynak az Európa határain és városainak utcáin tapasztalható fenyegetés felett. Morawiecki az Európai Unió létét fenyegető stratégiai hibának nevezte a határok megnyitását, hatékony védelmük elmulasztását.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki, hozzáfűzve: Lengyelországnak "ismét az ész hangjának kell lennie egész Európa számára".

– fejtette ki. Varsó elutasítja azt is, hogy Brüsszel büntetéseket szabjon ki a tagállamokra.

– hangsúlyozta Morawiecki.

– mondta Morawiecki. A tervezet egyik pontjában az EU-ba érkező bevándorlók szociális juttatásainak csökkentését javasolják, továbbá azt, hogy ne tűrjék tovább a civil szervezetek együttműködését az embercsempészekkel, és az EU az Interpol segítségével hatékonyan harcoljon az utóbbiak ellen. A miniszterelnök rámutatott: az Európán kívülről érkezők évszázadokon keresztül azért találtak itt új otthonra, mert elfogadták az itt érvényben lévő régi szabályokat.

– fogalmazott, megjegyezve: ezt az eredendően Európa-ellenes koncepciót lelkesen támogatják baloldali és liberális körök, valamint "a velünk ellenséges, erős államok és egyéb erők a világ különböző részein". Morawiecki szerint az ellenőrizetlen migrációnak adott "zöld jelzésnek" semmi köze az emberi jogok védelméhez, ellenkezőleg: az emberi jogok megsértését szolgálja, és növeli a szenvedést, hozzájárul a bűnözés növekedéséhez Európában.

A Lengyelországban élő mintegy másfél millió ukrán menekültről szólva "égbekiáltó diszkriminációnak" nevezte, hogy egy befogadott ukrán állampolgár után az EU néhány tíz euró értékű támogatást nyújt, miközben az új uniós migrációs csomag értelmében minden be nem fogadott közel-keleti és afrikai migránsért több mint 20 ezer eurós büntetést kellene fizetniük a tagállamoknak. Hangsúlyozta: az EU-nak nem lehetnek első- és másodosztályú lakói, és nem létezhetnek első- és másodosztályú országok sem.

– jelentette ki Morawiecki. Hangsúlyozta: nem a lengyel kormány járult hozzá a közel-keleti vagy afrikai destabilizációhoz, nem a lengyelek gazdagodtak a gyarmatok erőforrásaiból. Utalva a migrációs csomagról tervezett lengyel népszavazásra, Morawiecki bejelentette: kormánya több millió lengyel állampolgár nevében megvétózza az új migrációs mechanizmust.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.