Pesti Srácok

Mi történt vasárnap a Szent János Kórházban? – Reagált az egészségügyi államtitkár az ellenzéki hergelésre

null

Takács Péter egészségügyi államtitkár a közösségi oldalán arról számolt be, hogy Budapesten minden nap 2 nagy gyerektrauma-ellátó ügyel. Hetente 3 ügyelet jut mindegyikre. Az egészségügyért felelős államtitkár elmondta, hogy ezekből az egyik néhány órára kiesett az ellátásból informatikai hiba miatt, ezért pár óráig a Szent János Kórház vasárnap egyedül maradt a központi régióra. Hozzátette: ez nyilván terhet jelent, de hasonló a világon bárhol előfordul.

Takács Péter kiemelte: a szülők ilyenkor feszültek és van, aki az ellátó személyzeten tölti ki a frusztrációját, amit adott esetben az orvos nehezebben kezel. Itt is ez történt. Egy teljesen civil kollégának kicsit sok volt, és kirakott egy posztot, amiben hangot adott annak, hogy egy vis maior helyzet miatt ne az egészségügyi dolgozókon vezesse le senki a feszültséget. Hozzátette, hogy

Az egészségügyért felelős államtitkár szerint egész nap és nem rendszeresen van egyetlen ellátó egész Budapestre. A rendszert szervezők – mentők, NNK, OKFŐ, BM – jól teljesítik munkájukat, bár sok médium dolgozik azon összehangoltan, hogy ennek ellenkezőjét hitessék el.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Takács Péter. Elmondása szerint nap mint nap tapasztalják, hogy az egészségügyet számos indokolatlan támadás éri a független-objektív sajtó és a még függetlenebb "szakértőik" által. Mint mondta, érdemes erős kritikával kezelni ezeket, mert csak a fele igaz, és sajnos pont ettől veszélyes, mert tényként kezeljük a csúsztatást is, ha van benne valami igazságmorzsa. Hozzátette:

Az államtitkár beszámolt róla, hogy a hiba elhárítását követően a betegellátási rend visszaállt. A kórház munkatársai kitartóan helytálltak, a megnövekedett esetszámok ellenére az összes gyermeket ellátták.

Forrás: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.