Pesti Srácok

Nagy István: meghátrálásra kényszerítették Brüsszelt az uniós gazdák

Nagy István: meghátrálásra kényszerítették Brüsszelt az uniós gazdák

Az Európai Bizottság 100 millió euróval támogatja öt uniós tagország termelőit, akik egységesen kiálltak azért, hogy Európa belső piacait megvédjék az ukrán gabona által okozott negatív hatásoktól - nyilatkozta Nagy István agrárminiszter hétfőn Luxemburgban.

Az uniós tagállamok mezőgazdaságért felelős minisztereinek tanácskozása keretében adott nyilatkozatában Nagy István elmondta: a támogatás elérése nagy küzdelem volt, hiszen nemzeti hatáskörben kellett az érintett tagállamoknak fellépniük, hogy Brüsszel érzékelje az ukrajnai gabona kockázatainak jelentőségét.

-mondta el az agrárminiszter. Kiemelte: a bizottsággal folytatott tárgyalások eredményeként a magyar gazdák 15,93 millió eurót kapnak, hogy a raktározási költségeiket és az eladatlan készleteik miatt elszenvedett káraikat mérsékelni tudják. Nagy István ugyanakkor hozzátette: hogy az összeg magában nem túl nagy, tulajdonképpen "szimbolikus gesztus", de "olyan eredmény, amit a jövőben is értékelni kell".

PestiSracok facebook image

-hangoztatta. Az agrárminiszter azt is elmondta, hogy kedden folytatódik a tanácsülés, ahol újra napirenden lesz az Ukrajnával folytatott mezőgazdasági kereskedelem kérdésköre. Ezért az ülés előtt személyesen is egyeztet az öt agrárminiszter, hogy továbbra is közös cselekvési tervvel tudjanak föllépni, és megvédeni országaik termelőit.

-fogalmazott Nagy István. Hozzátette: minden erejükkel küzdenek, hogy jogszabályi eszközökkel olyan garanciákat kapjanak, amellyel meg tudják védeni a belső piacukat, és gyakorlatilag egész Európa hagyományos mezőgazdaságát.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?