Pesti Srácok

Nem akar indulni a következő elnökválasztáson Zuzana Caputová szlovák államfő

null

Nem akar indulni a következő, 2024 márciusi elnökválasztáson Zuzana Caputová szlovák államfő - jelentette be kedden Pozsonyban a liberális politikus. "A döntés közzététele előtt fel kellett mérnem erőimet a mostantól számított talán hat évre előre. Nagyon őszinte mérlegelést követően mára tudom, hogy nem lenne elég erőm egy újabb mandátumhoz. Ezért még le fogom tölteni hivatali időm utolsó évét, és ezzel beteljesítem szolgálatomat ebben a tisztségben. Nem törekszem többé második mandátumra" - közölte Caputová.

Hangsúlyozta, személyes döntésről van szó, amelynek nagyon komoly okai vannak. Úgy fogalmazott, hogy egyebek között ide tartozik az is, hogy tekintettel kell lennie családjára is. "Hátam mögött van életem szakmailag és emberileg négy legnehezebb éve és még előttem áll egy ötödik, amely feltehetőleg cseppet sem lesz könnyebb" - mondta az államfő.

- tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A szlovák sajtóban már napok óta keringtek híresztelések arról, hogy Caputová nem akar indulni második mandátumért, a találgatások főleg ennek okait firtatták. Az államfő és családja már évek óta politikai és személyes támadások célpontja, mindenekelőtt a legnagyobb ellenzéki párt, az Irány (Smer-SSD), valamint szélsőségesek, oroszbarát erők és oltásellenes aktivisták részéről.

- hangsúlyozta Juraj Rizman, Caputová élettársa nemrég a szlovák sajtónak nyilatkozva.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.