Pesti Srácok

Orosz képviselő: a Wagner-alapító a zendülés előtt megtudta, hogy megszüntetik csoportjának finanszírozását

Orosz képviselő: a Wagner-alapító a zendülés előtt megtudta, hogy megszüntetik csoportjának finanszírozását

Röviddel a megkísérelt zendülés elindítása előtt tudta meg Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldoscsoport alapítója, hogy megszüntetik cége finanszírozását, mivel megtagadta, hogy szerződést kössön a védelmi minisztériummal - jelentette ki csütörtökön Andrej Kartapolov, az orosz parlamenti alsóház külügyi bizottságának elnöke újságíróknak nyilatkozva Moszkvában. "Néhány nappal a lázadási kísérlet előtt a védelmi minisztérium bejelentette, hogy minden harci feladatot ellátó alakulatnak szerződést kell kötnie a védelmi minisztériummal, és mindenki elkezdte ezt a döntést, ezt az abszolút helyes döntést végrehajtani. Mindenki, kivéve Prigozsin urat" - mondta.

Kartapolov szerint Prigozsinnnal "közölték, hogy ebben az esetben a Wagner nem fog részt venni a különleges hadműveletben, azaz nem kap finanszírozást, anyagi eszközöket, ez pedig Prigozsin úr számára az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb" - fogalmazott a volt védelmi miniszterhelyettes. A bizottság vezetője szerint "a következők adódtak össze: először a pénz, másodszor az ostoba és túlzó ambíció, harmadszor pedig az izgalmi állapot".

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön az orosz védelmi tárca hatáskörébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mi a helyzet Szergej Szurovikin tábornokkal, az Ukrajna területén harcoló orosz csapatok egyesített csoportjának parancsnokhelyettesével. Szurovikinről egyesek azt állították, hogy a Wagner-lázadással kapcsolatban kihallgatták vagy őrizetbe vették, mások szerint lemondott.

Arra az újságírói kérdésre, hogy megbízik-e Vlagyimir Putyin Szurovikinben, Peszkov azt mondta, hogy az orosz elnök főparancsnokként a védelmi miniszterrel és a vezérkari főnökkel áll kapcsolatban, és a tárcán belüli struktúrával kapcsolatos kérdéseket ismét a minisztériumhoz irányította át. Azt is mondta, nincs információja arról, hogy Prigozsin jelenleg hol tartózkodik. Peszkov szerdán spekulációnak minősítette a The New York Timesnak azt az állítását, hogy Szurovikin előre tudhatott a június 23-án kitört zendülésről.

PestiSracok facebook image

Forrás és kép: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.