Pesti Srácok

Putyin először szólalt meg a Wagner-lázadás óta

null

Vlagyimir Putyin először szólalt meg az orosz állami tévén azóta, hogy péntek este a Wagner csapatai felkelést kíséreltek meg az orosz védelmi minisztérium és az állam ellen. Putyin megerősítette, hogy elkötelezett a „különleges katonai hadművelet” folytatása mellett, és ez a legfontosabb prioritása.

– mondta el. A Sky szerint Putyin magabiztosnak tűnt a háború céljainak megvalósításában.

Észak-Korea elkötelezetten támogatja Oroszországot

PestiSracok facebook image

Észak-Korea egyértelmű támogatásáról biztosította Oroszországot a Wagner orosz fegyveres csoport szombati lázadását követően. Im Csonil észak-koreai külügyminiszter-helyettes, aki Phenjanban fogadta Alekszandr Macegora orosz nagykövetet, a találkozón "kifejezte szilárd meggyőződését, hogy a közelmúltban Oroszországban lezajlott fegyveres lázadást sikeresen elfojtják" – közölte vasárnap a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

– fogalmazott Im. Észak-Korea már korábban elítélte a Kijevnek nyújtott nyugati katonai támogatást.

Forrás: 24.hu, MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Gavriil Grigorov