Pesti Srácok

Svédország kiad egy korábban elítélt török állampolgárt Ankarának

Svédország kiad egy korábban elítélt török állampolgárt Ankarának

A svéd kormány jóváhagyta egy korábban Törökországban elítélt, azóta Svédországban élő török állampolgár kiadatását Ankarának - közölte a svéd igazságügyi minisztérium hétfőn. A férfit, akinek személyazonosságát nem közölték, még 2013-ban ítélték négy év hét hónap börtönre, amiért 1,8 kilogramm kannabiszt szállított a dél-törökországi Adanában. Miután letöltötte büntetését, Svédországba utazott, ahol 2018-ban munkavállalási engedélyt is kapott. Az egyelőre nem derült ki, hogy az érintett férfi egyike-e azon embereknek, akiknek kiadatását Ankara korábban kérte Stockholmtól a skandináv ország NATO-tagságának jóváhagyása körül kialakult vitában.

A 35 éves férfit tavaly nyáron a török ügyészség megkeresésére vették őrizetbe, a legfelsőbb bíróság pedig múlt szerdán hagyta jóvá kiadatását Törökországnak. A férfi a svéd legfelsőbb bíróság előtti tárgyalásán azt mondta, kiadatásának "valódi oka" az, hogy aktívan kiállt a kurdok ügye mellett és tagja a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP), amelyet a török kormány szeretne betiltani a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) fűződő állítólagos kapcsolatai miatt. A HDP tagadja, hogy bármilyen kapcsolatban állna a PKK-val, állítása szerint csak a kurdok és más kisebbségek jogaiért áll ki.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.