Pesti Srácok

Aláírták a szerződést az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között

Aláírták a szerződést az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között

Az energiabiztonság erősítése érdekében aláírásra került a megállapodás az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között, illetve létrejön az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalata - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szerbiai Palicson.

A tárcavezető a magyar-szerb stratégiai tanács ülésén a két ország közötti eddigi talán legfontosabb megállapodásnak nevezte az Algyőt Újvidékkel összekötő kőolajvezeték építését. Illetve hangsúlyozta, hogy az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő cégének idén ősszel meg is kell kezdenie a működését.

- vélekedett.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

A stratégiai tanácson felszólalva kiemelte, hogy Röszke és Horgos között felállítják Európa "legmodernebb, legnagyobb, legcsillogóbb határátkelőhelyét", ugyanis a "toldozgatás-foldozgatás" nem jelent valódi megoldást. "A kapcsolatainkhoz képest méltatlan, ami ott zajlik, akadályozza is a kapcsolatok fejlesztését, rossz érzést okoz az embereknek" - fogalmazott.

- mondta.

Szijjártó Péter ezt követően arról számolt be, hogy új dimenzióba léphet az együttműködés a külpolitika terén is, minthogy Magyarország most először köt megállapodást közös külképviseletek létrehozásáról valamely másik országgal, ami lehetővé teszi a diplomáciai hálózat kibővítését mindkét fél számára.

Tájékoztatása szerint elsőként Szerbia nagykövetsége fogja befogadni a magyar képviseletet a kongói Kinshasában, Magyarország nagykövetsége pedig a szerb képviseletet a máltai Vallettában.

A programot folytatni fogjuk annak érdekében, hogy minél hatékonyabban, a világ minél több pontján legyünk képviselve" - szögezte le.

A miniszter végül rámutatott, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés a rekordokról szól. Példaként hozta fel a magyar cégek szerbiai beruházásait, a tavaly hatmilliárd eurót elérő kereskedelmi forgalmat és az eddig 171 milliárd forintnyi értékben 14 200 vállalkozásnak támogatást nyújtó gazdaságfejlesztési programot a Vajdaságban.

- húzta alá.

A felek a találkozón több szerződést aláírnak: szándéknyilatkozatot az új kőolajvezeték építéséről a két ország között, egyezményt a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről, együttműködési megállapodást az idegenrendészet területén, illetve megegyezést egy közös képviselet megnyitásáról a kongói Kinshasában. Emellett módosítják a közúti, vasúti és vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodást.

MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.