Pesti Srácok

Táncos flashmobbal ünnepli a gyerekeket idén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Táncos flashmobbal ünnepli a gyerekeket idén a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom

Idén táncos villámcsődülettel ünnepli a gyerekeket a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom június 10-én. Országszerte kicsik és nagyok egyszerre járnak körtáncot és éneklik el a "Kicsi vagyok én, majd megnövök én" kezdetű dalt szombaton. A 11 órakor kezdődő flashmob azt jelképezi, hogy gyereknek és szülőnek lenni is jó – közölte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.

Az idén negyven településen lesz táncos, gyermekemeléssel egybekötött flashmob Zalaegerszegtől Szegeden és Budapesten át Nyíregyházáig. A mozgalom közlése szerint folyamatosan érkeznek a jelzések újabb településekről. Négy határon túli városban, Dunaszerdahelyen, Nagyváradon, Csíkszeredában és Zentán is megrendezik a villámcsődületet. Azt írták, hogy nyereményjátékban is részt vesz, aki feltölti a közösségi felületére a flashmobon készült fotót vagy videót, és ellátja a #gyereketamagasba2023 címkével. A mozgalom 2018 óta rendezi meg a "nagy országos gyerekemelést", amelynek lényege, hogy egyszerre minél több gyereket emeljenek fel, bárhol az országban vagy a határon túl. Tavaly több mint ötven helyszínen tízezernél is több gyereket emeltek fel szüleik. Az elmúlt öt évben több tízezren vettek részt a gyerekemeléseken. A programot elsőként Budapesten rendezték meg, azután évről évre több település és közösség csatlakozott – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.