Pesti Srácok

Tatabányán sem jött be az ellenzéki összefogás

Tatabányán sem jött be az ellenzéki összefogás

Még a 444 is elismerte, hogy nincs sok értelme az ellenzéki összefogás tatabányai akciójának. A balliberális lap a városban tartandó időközi választás kapcsán konkrétan úgy fogalmazott: "nem oszt, nem szoroz", ki fogja azt megnyerni. Ebből is látható, hogy a baloldal lemondott a városról, hiszen ha sikert várnának, merőben eltérő lenne a narratíva.

A 444 szerint "igazi ellenzéki sikersztorinak tűnt az összefogás Tatabányán a 2019-es önkormányzati választáson". A megyeszékhely politikai életében újoncnak számító Szücsné Posztovics Ilona mögé hat ellenzéki párt – DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd – is beállt. Végül közel hatszáz szavazattal verte a Fidesz jelöltjét, a közelmúltban elhunyt Schmidt Csabát, aki a 2. egyéni választókerületben szerzett mandátumot, és akinek a halála miatt kellett időközi választást kiírni a 2. egyéni választókerületben, amelyet most vasárnap tartanak. Meglepő, de az egykori bányászvárosban a rendszerváltás óta soha nem nyert baloldali polgármester: 2010-ig a szabad demokratából fideszessé lett Bencsik János, 2010-től 2019-ig pedig Schmidt Csaba vezette a várost. Ellenzéki sikersztorinak nézett ugyan ki Tatabánya, de már a választás után tudni lehetett, hogy a 65 ezres város nem néz könnyű évek elé. A közgyűlésben az ellenzéki összefogás kilenc jelöltje mellett nyolc fideszes és a fontos kérdésekben rendre a Fidesszel szavazó mi hazánkos jutott. Hamarosan az ellenzéki frakció is recsegni-ropogni kezdett; ma ott tartunk, hogy

  • az ellenzéki összefogás kilenc jelöltjéből a polgármesterrel együtt négyen vannak,
  • ketten a polgármester frakcióját kívülről támogatják,
  • hárman a Generációk Tatabányáért Egyesület színeiben politizálnak, akik hamarabb egyeztetnek a Fidesszel, mint saját 2019-es szövetségeseikkel.

A Soros-blog szerint, ha így nézzük, "nem oszt, nem szoroz, ki nyeri a 2. egyéni választókerületet", a közgyűlési matematika nem változik, a polgármester frakciója a külső támogatókkal együtt így is, úgy is kisebbségben marad. Azt még a 444 is beismerte, hogy Schmidt Csaba a város köztiszteletben álló polgára volt. Pályafutását vegyészként kezdte, országgyűlési képviselő is volt, 2014-ben hármasikrei születtek. A polgármesteri poszt felé a Fidesz 2010-es országgyűlési választási győzelmével, Bencsik államtitkárrá válásával nyílt meg előtte az út. Még Varga Máté – a baloldali ellenzék pártjainak jelöltje, aki megválasztása esetén a polgármester frakcióját erősítené – is azt mondta:

PestiSracok facebook image

Gál Csaba, a Fidesz jelöltje a gazdasági irodát vezette a fideszes városvezetés alatt, közeli munkatársa volt Schmidt Csabának.

Forrás: 444; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.