Pesti Srácok

Történelmi helyére költözik a Honvédelmi Minisztérium

null

A Honvédelmi Minisztérium (HM) fokozatosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe költözteti a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit.

A HM közleményében azt írta: minden ország szuverenitásának egyik legfőbb jelképe és biztosítéka az önálló haderő. A mai Magyar Honvédség jogelődjének tekintett 1848-49-es honvéd hadsereg és az azt irányító minisztérium egyszerre volt ilyen jelkép és az önálló államiság megtestesítője.

Emlékeztettek: az 1867-es kiegyezéssel megszülető Magyar Honvédség vezetésére önálló minisztérium alakult, amelyet a budai Várban helyeztek el. A budai várnegyed - írták - a magyar történelem, kultúra és az államélet "ikonikus helye". A honvédség vezetésének idetelepítése jól mutatta a magyar fegyveres erő iránti általános megbecsülést - tették hozzá.

A közlemény szerint az elmúlt évtizedekben nemcsak a Magyar Honvédség, hanem a HM struktúrája is - mind szerkezeti, mind fizikai értelemben -

PestiSracok facebook image

Hangsúlyozták: az ötödik Orbán-kormány, valamint a korábban megkezdett honvédelmi és haderőreform azonban minden eddiginél nagyobb figyelmet szentel a Magyarországot és a magyar embereket megfelelő erővel megvédeni képes, a szövetségesi kötelezettségekből adódó feladatokat magas színvonalon ellátó haderő kialakítására.

A haderő katonaszakmai vezetését végző Honvéd Vezérkar mellett a HM végzi a polgári irányítást, a honvédelemhez kapcsolódó, valamint a szövetségesi rendszerekből adódó állami vezetői feladatokat, ez Magyarországon és a nemzetközi színtéren egyaránt nagy figyelmet kap - tették hozzá.

E feladat méltó és megfelelő környezetben történő ellátásáért a HM fokozatosan a Hadtörténeti Intézet és Múzeum korábbi, Kapisztrán téri épületébe költözteti a minisztérium vezetésének egyes szervezeti egységeit - tudatták.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteménye a modern kiállítótérré alakított Bálnában, illetve "a magyar történelem egyik legjelentősebb központjában", Székesfehérváron kap méltó helyet. A Hadtörténeti Levéltár a továbbiakban is változatlanul, eredeti helyén működik - áll a közleményben.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.