Pesti Srácok

Újabb brutális utcai lövöldözések voltak az Egyesült Államokban

Újabb brutális utcai lövöldözések voltak az Egyesült Államokban

Legkevesebb három embert meghalt és öten megsebesültek Kansas City-ben vasárnap egy utcai összejövetelen kitört lövöldözésben, míg Michigan államban két halálos áldozata és 12 sebesültje volt egy hasonló esetnek még szombat éjszaka.

A rendőrségi közlemény szerint Kansas City-ben vasárnap kora reggel egy parkolóban gyűlt össze egy nagyobb társaság, amelynek tagjai között erőszak tört ki. A rendőrök három halottat találtak a helyszínen, öt embert pedig kórházba vittek. A hatóság közleménye szerint gyanúsítottat egyelőre nem tudtak őrizetbe venni, ugyanakkor jelezték: "bizonyosak abban, hogy az esetnek számos szemtanúja volt, akik értékes információkkal szolgálhatnak". A nyomozást segítő értesülésért 25 ezer dollárt ajánlott fel a hatóság.

Szombaton éjszaka Michigan állam egy kisvárosában a közösségi médiában meghirdetett utcai ünnepségen kezdődött lövöldözés, amelyben két ember, egy 51 éves nő és egy 19 éves férfi vesztette életét, 12 ember megsebesült. A helyi média beszámolói szerint a sérültek közül hármat autók gázoltak el, amikor a több száz fős tömeg elkezdett menekülni a lövöldözés elől Saginaw városban, Michigan állam keleti részén. A tudósítások szerint a rendőrök öt lőfegyvert találtak, letartóztatás viszont nem történt.

(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/The Kansas City Star/Tammy Ljungblad)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?