Pesti Srácok

Varga Judit: a magyar uniós elnökség az EU alapvető értékeinek fenntartásáért és megerősítéséért dolgozik majd

null

Magyarország a 2024 második félévében esedékes uniós elnöksége alatt keményen dolgozik majd azért, hogy fenntartsák és megerősítsék az Európai Unió (EU) alapvető értékeit, így a jogállamiságot – írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán szerdán.

Varga Judit beszámolója szerint svéd, belga és spanyol kollégáival, valamint Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztossal folytatott eszmecserét a stockholmi miniszteri szimpóziumon, ahol a jogállamiság és a demokrácia kérdése volt terítéken. A miniszter tájékoztatása szerint négy célkitűzést fogalmaztak meg "a jogállamisági viták ma már reménytelenül összekuszálódott szövevényének kibogozása érdekében". A tárcavezető azt írta: ahhoz, hogy az EU értékközösséggé váljon, egyértelmű standardokra van szükség, amelyek megalkotása a tagállamok feladata.

– tette hozzá. Varga Judit állásfoglalása szerint szigorú módszertanra van szükség a jogállamisági jogsértések azonosításához, illetve az intézkedések szükségességének és arányosságának biztosításához.

PestiSracok facebook image

– hangoztatta.

Aláhúzta, hogy a jogállamisági mechanizmusok csak akkor működnek, ha az érintett intézmények és tagállamok úgy tekintenek azokra, hogy értük vannak, és velük együttműködésben alkalmazzák azokat.

– írta a miniszter, aki szerint újra fel kell fedezni a konszenzus kultúráját.

– ismertette.

– írta Facebook-bejegyzésében Varga Judit.

Forrás/Fotó: Facebook