Pesti Srácok

A debreceni akkugyár ellen tiltakozott a Momentum, de két nap után feladták és hazamentek

null

A debreceni önkormányzat bejárata elé ültek le a helyi momentumosok, hogy ezzel tiltakozzanak a város akkumulátorgyárának építése ellen. A blokádjukon csak néhány ott dolgozó és pár ügyfél jutott át, de mivel nyár közepe van, valószínűleg nem túl sokan akartak ügyeket intézni a hivatalban. A közterület-felügyelet egy ideig hagyta nekik a bohóckodást, de végül elzavarták a párt aktivistáit, ami ellen különösebben nem tiltakoztak, mert valószínűleg belátták, hogy ez egy nagyon gyenge próbálkozás volt részükről. De legalább megvillanhattak a nyár közepi uborkaszezonban.

Hétfőn reggel a Momentum képviselői blokád alá vették a debreceni önkormányzat ideiglenes épületét. Abba csak két dolgozót és néhány ügyfelet engedtek be. Ezzel az akcióval próbálták rávenni Papp László polgármestert hogy az épülő akkugyár ügyében minél előbb népszavazást írjon ki.

– magyarázta Mándi László, a Momentum önkormányzati képviselője. Először még azt tervezte a momentum hogy addig maradnak míg a polgármester eleget nem tesz a követeléseiknek. Azonban a közterület-felügyelők még kedden kitessékelték a kapuból a demonstrálókat és újra megnyitották a városháza ügyfélterét. A momentum önkormányzati képviselője úgy értesült, a városháza feljelentést tett a megmozdulásuk miatt momentumosok ellen.

PestiSracok facebook image

Fidesz frakció írásban reagált a Momentum akciójáról híradónknak amiben azt írják:

Forrás: ATV, fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.