Pesti Srácok

Román abszurd: a kórház előtti járdán kellet megszülnie a gyermekét egy nőnek

null

A városi kórház előtti járdán szülte meg harmadik, a jelek szerint egészséges gyermekét egy 24 éves nő Romániában a Bukaresttől 60 kilométernyire lévő Urziceniben hétfő hajnalban.

Az esetről egy közösségi portálon közzétett, néhány óra alatt több ezer felhasználó által megosztott videóból szerzett tudomást a közvélemény. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter vizsgálatot rendelt el, a rendőrség pedig hivatali visszaélés gyanújával indított bűnvádi eljárást ismeretlen tettes ellen. A román média beszámolói szerint ugyanis a vajúdó nő egy hozzátartozójával együtt érkezett a kórházba, amely azonban elutasította felvételét arra hivatkozva, hogy náluk nincs szülészeti ügyelet. Daniela Elena Ianus kórházigazgató a Libertatea című lapnak elmondta: az ügyeletes asszisztens felvette a nő adatait és mentőt hívott, hogy a 60 kilométernyire lévő megyei kórházba, Sloboziára szállítsák. Az igazgató szerint az asszisztens "éppen értesíteni akarta" az ügyeletes orvost – egy sebészt –, amikor a vajúdó nő saját lábán ment ki a kórház épületéből. Az egészségügyi hatóságok vizsgálata azonban megállapította, hogy a vajúdó nőt az urziceni-i kórházban nem vizsgálták meg, nem kapott segítséget, és nem kísérték ki a mentőhöz.

A Facebookon közzétett felvételek szerint nem a mentőautóban, hanem az autó fényénél, a járdán szült, a két mentős segítségével. A mentősök egyikének bejegyzése szerint az anya és újszülött kislánya jól vannak, elvitték őket a megyei kórházba.

Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.