Pesti Srácok

A lelőtt francia fiatal nagymamája nyugalomra inti a zavargókat

A lelőtt francia fiatal nagymamája nyugalomra inti a zavargókat

A Franciaországban lelőtt 17 éves fiú, Nahel M. nagymamája nyilatkozott a BFMTV-nek, és nyugalomra szólította fel az unokája halála után kitört zavargások résztvevőit.

– mondta, hozzátéve, hogy szerinte Nahelt csak ürügyként használják. A nő azt mondta, hogy nem neheztel a rendőrökre, csak azokra, akik megölték az unokáját. Bízik benne, hogy a bűnös rendőrök megkapják méltó büntetésüket, ugyanúgy, ahogy mások is megkapnák.

Nanterre, 2023. július 1. Tüntetők által felgyújtott autóbuszt locsolnak tűzoltók Nanterre-ben 2023. június 30-án este, a városban történt incidens után három nappal. Június 27-én egy közúti ellenőrzést végző rendőr intézkedés közben lelőtt egy 17 éves fiatalt Párizs Nanterre nevű elővárosában. Az eset miatt több francia városban az egymást követő negyedik éjszaka gyújtogattak és fosztogattak a tüntetők. A kormány válságtanácskozást tartott és 45 ezer rendőrt vezényelt Párizs és több francia nagyváros utcáira, hogy megfékezzék a pusztítást. Eddig több mint 1300 rendbontót vettek őrizetbe. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra
PestiSracok facebook image

Egy párizsi külvárosban a polgármester háza elleni támadást követően a hatóságok ma este 7000 plusz rendőrt vezényelnek a fővárosba. Emmanuel Macron francia államfő vasárnap este fél nyolckor az Élysée-palotában a miniszterelnök, a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter részvételével tart megbeszélést a helyzetet értékelve.

A tüntetések, zavargások amiatt törtek ki, hogy egy rendőr kedden közúti ellenőrzés közben lelőtt egy 17 éves fiatalt. Az áldozat, az algériai-marokkói származású Nahel M. egy lengyel rendszámú Mercedest vezetett, még nem lehetett jogosítványa, de a kamerák felvételei alapján senkit nem fenyegetett közvetlen veszély. A motoros rendőrt kihallgatása után előzetes letartóztatásba helyezték, mivel az ügyészség szerint a buszsávban autót vezető fiú igazoltatásakor nem volt jogos a fegyverhasználat. Az eset óta minden este tüntetnek az országban, amelyek esetenként zavargásba fordulnak át. A rendőrség már több ezer embert tartóztatott le kedd este óta. Párizsban az erős rendőri jelenlét ellenére boltokat fosztogattak és autókat gyújtottak fel, és több nagyvárosban, például Marseille-ben és Bordeaux-ban pedig betiltották a nyilvános tüntetéseket. A francia tinédzser halála miatt Brüsszelben is kitörtek a párizsihoz hasonló tüntetések. A brüsszeli zavargásokban már több mint száz embert állított elő a rendőrség. A megmozdulások résztvevői autókat rongáltak meg, utcakövekkel dobálták meg a tömegközlekedési járműveket. A megrongált buszok ablakai betörtek, egy személyautó teljesen kiégett. A főként fiatalokból álló csoportok a kiérkező rendőrökre is rátámadtak, macskakövekkel és más, az utcán található tárgyakkal dobálták meg őket.

Forrás: Telex; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.