Pesti Srácok

A momentumosok nyári programja: kordonbontás után koporsót cipeltek a Belügyminisztérium elé, még gyászbeszédet is mondtak (Videó)

null

A Momentum nem adja fel, és továbbra is az egyetlen olyan dologgal foglalkozik, amivel még emlékeztetni tudja az embereket a létezésére: megpróbál lebontani egy építkezési kordont. Az persze nem várható, hogy a párt ezzel szavazókat is szerezne, de legalább Facebookon jól mutatnak, a nyári szünidőben unatkozó fiatalok aztán később egy koporsót cipeltek a Belügyminisztérium épülete elé és még gyászbeszédet is mondtak.

Nyolcadszor is nekiesett a Momentum képviselőcsoportja a budai vár előtt felállított építkezési kordonnak. A párt közösségi oldalán közzétett élő közvetítés szerint a Színház utca mindkét oldalánál leszedték és lefektetve egymásra helyezték a szabad elhaladást meggátló fémrácsokat. Úgy tűnik, a nyári szünidőben sem tudnak ellenállni a kordonbontás lehetőségének, néhány fiatal ma is feltűnt a Momentum szervezésében a Karmelitánál, hogy önkéntes bontási tevékenységgel hívják fel a figyelmet arra, hogy még mindig diktatúra van.

PestiSracok facebook image

– írta közleményében a sokadik próbálkozás kapcsán a párt.

A mai kordonbontás után jelképesen eltemette a magyar közoktatást a Momentum - a Belügyminisztérium elé vittek egy koporsót és még gyászbeszédet is mondtak

„A magyar oktatás az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb áldozata, a koporsóba pedig az utolsó szöget a kormány a státusztörvénynek nevezett bosszútörvénnyel verte be. Ahelyett, hogy a kormány a jövőt választotta volna, az amúgy is romokban heverő oktatási rendszeren segítségnyújtás helyett csak tovább rontott, soha nem látott tanárhiányt okozva” – írták közleményükben, a gyászbeszédet pedig Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese tartotta.

„A magyar oktatásnak mindig is hányattatott sorsa volt, a hatalom mindig fente rá a fogát, de a jelenlegi állampárt az, amelyik szabályszerűen elüldöz mindenkit az oktatásból, tanárt és diákot egyaránt” – mondta Bedő Dávid, aki emlékeztetett arra, hogy néhány héttel ezelőtt a Momentum 5 ezer fekete zászlót tűzött ki tiltakozásképpen a státusztörvény szintén a Belügyminisztérium elé, utalva a felmondani kívánó tanárok számára.

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.