Pesti Srácok

Az Alapjogokért Központ csatlakozott a Szövetség a Szólásszabadságért (FSA) nevű amerikai szervezethez

null

Az amerikai Médiakutató Központ (Media Research Center, MRC) által létrehozott szólásszabadság-párti ernyőszervezet, a Szövetség a Szólásszabadságért (Free Speech Alliance, FSA) bejelentette az Alapjogokért Központ csatlakozását. Az Alapjogokért Központ Magyarország vezető agytrösztjeként az ország nemzeti identitásának, szuverenitásának és zsidó-keresztény társadalmi hagyományainak megőrzését tűzte ki célul.

– idézték a közleményben L. Brent Bozell, a Médiakutató Központ alapító elnökének szavait.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Azt írták, hogy az FSA mára több mint 130 tagszervezetet számlál, amelyből tizenhárom az Egyesült Államokon kívül működik.

– hangsúlyozták.

– mondta a közlemény szerint Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója. Dan Schneider, az MRC szólásszabadságért felelős alelnöke a közleményben hozzátette: "bizonyítékot találtunk arra, hogy a Biden-adminisztráció külföldi szervezetekkel összejátszva terjeszti ki cenzúráját a világ minden sarkába".

– közölték.

– áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.