Pesti Srácok

Az amerikai képviselőház elnöke először beszélt a Biden elleni eltávolítási eljárás lehetőségéről

null

Kevin McCarthy kedden, a törvényhozás épületében, újságírók előtt kijelentette, hogy a képviselőházi bizottság folytatja vizsgálatát az elnök családjához érkező külföldi pénzekkel kapcsolatban, aminek a végére kell érni, és ez az "eltávolítási eljárás (impeachment inquiry) szintjére emelkedhet".

A politikus először hétfőn, egy televízióinterjúban említette meg az eljárás lehetőségét a jelenleg zajló kongresszusi vizsgálattal összefüggésben, amikor úgy fogalmazott, hogy "csak az információ útját követik". A demokraták szerint semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre az elnök meg nem engedett tevékenységére.

Jaime Harrison, a Demokrata Párt vezető testülete, a Demokrata Nemzeti Bizottság (Democratic National Committee) elnöke a képviselőházi elnök szavaira úgy reagált, hogy "a képviselőház igazi elnöke Donald Trump, és bebizonyosodott, hogy a képviselőházi többség is csak a 2024-es választási kampány egy meghosszabbított karja". Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője keddi sajtótájékoztatóján annyit mondott az elnök elleni esetleges eltávolítási eljárásra irányuló kérdésre, hogy "politikai elterelés", ami nem élvezi az emberek, de a képviselőházi republikánusok többségének támogatását sem.

A kongresszus alsóháza, a képviselőház republikánus vezetésű felügyeleti bizottsága jövő hétfőn az elnök családja elleni feltételezésekről zárt ajtók mögött hallgatja meg Devon Archert, Hunter Biden korábbi üzlettársát. A testület a múlt héten nyilvános ülésen az adóhatóság két nyomozóját hallgatta meg, akik többi között a Biden család tagjaihoz évekkel ezelőtt állítólag külföldről érkező milliós összegekről beszéltek eskü alatt. Chuck Grassley republikánus szenátor a múlt héten nyilvánosságra hozott egy, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) birtokában lévő feljegyzést egy informátor állítólagos bejelentéséről, ami szerint a jelenlegi elnök megvesztegetési pénzt fogadott el attól az ukrán energiacégtől, a Burismától, amelynek igazgatótanácsában fia Hunter Biden is tag volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.