Pesti Srácok

Az EU elítéli, ha egy vallás nevében fellépnek az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben

null

Az Európai Unió elítéli az erőszakot, akkor is, ha egy vallás nevében követik el, ahogy azt is elítéli, ha egy vallás nevében lépnek fel az LMBTQ-közösségekhez tartozókkal szemben – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja Strasbourgban, csütörtökön.

Az Európai Parlament plenáris ülésének a vallás és a meggyőződés szabadságára vonatkozó uniós iránymutatások 10. évfordulója alkalmából tartott vitán Jourová azt mondga: mivel egyre több a feszültség és a megosztottság a világban, az Európa Unió számára kötelező fellépni az alapvető jogok, a jogállamiság és a demokrácia védelmében az unión belül és kívül egyaránt.

– mondta.

PestiSracok facebook image

– húzta alá.

– fogalmazott.

– tette hozzá az uniós biztos.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti (EP-) képviselője a vita során elmondott felszólalásában azt mondta, hogy a szabad vallásgyakorlás elsősorban emberi jogi kérdés.

– jelentette ki. A KDNP alelnöke emlékeztetett: a különböző jelentések, a tudományos kutatások, valamint a terepen szerzett tapasztalatok is azt mutatják, hogy ma is példátlan üldöztetés éri a hívő embereket a világban.

– tájékoztatott. A néppárti politikus szerint az EU súlyos hitelességi problémával küzd: "a vallásszabadság védelme a drámai helyzet ellenére még mindig nem része teljesen az uniós külkapcsolatoknak".

– emlékeztetett. A kereszténydemokrata EP-képviselő hangsúlyozta: valódi mérföldkövekre van szükség az EU-ban és az unión kívüli országokban működő vallási közösségekkel folytatott párbeszédben.

– tette hozzá felszólalásában Hölvényi György.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.