Pesti Srácok

Az LMBTQ-aktivisták nem trollkodhatják meg a Nők 40 programot – Törvénymódosítással reagálnak a kormánypártok a provokációra

null

Portálunk is beszámolt arról, hogy a Veszprémi Törvényszék döntésének értelmében a transznemű nők is igénybe vehetik a nőknek járó nyugdíj-korkedvezményt. A felháborító ítélet kapcsán Selmeczi Gabriella a kormánypártok nevében kijelentette, hogy nem hagyják annyiban az ügyet és mindent megtesznek, hogy bezárják az érzékenyített bírók által nyitott kiskaput.

− reagált a Magyar Nemzetnek Selmeczi Gabriella arra, hogy a Veszprémi Törvényszék döntése szerint egy transznemű nő is élhet a Nők 40 kedvezményes nyugdíj lehetőségével. A Fidesz frakcióvezető-helyettese közölte, hogy a Nők 40-et érintő, provokatív eset után szükség van a vonatkozó törvény módosítására. Szót ejtett arról is, hogy felháborító, hogy Magyarországon van olyan bíró, amelyik ilyen ítéletet tud hozni.

PestiSracok facebook image

− fogalmazott a lapnak a Fidesz frakcióvezető-helyettese. A kormánypárti politikus emlékeztetett, hogy 2010-ben Orbán Viktor miniszterelnök volt az, aki a Fidesz–KDNP frakciószövetségnek javasolta, hogy becsüljék meg a nőket és fejezzék ki a tiszteletüket irántuk azzal, hogy az a nő, aki negyven évet ledolgozott − beleértve a gyermekneveléssel eltöltött időt is −, nyugdíjba vonulhasson. Kiemelte, hogy a parlament támogatta a javaslatot, azóta pedig évről évre egyre több nő él a Nők 40 lehetőségével, közülük pedig sokan nagyszülői feladatot látnak el. Selmeczi Gab­riella kiemelte, hogy a magyar politikában teljes egyetértés mutatkozott abban, hogy a kedvezményes nyugdíj lehetőségével is megbecsüljék a nőket.

− húzta alá a Fidesz politikusa. Mint mondta, kíváncsi rá, hogy az érintett bíró részt vett-e valamelyik Soros-szervezet LMBTQ-érzékenyítésén. Felhívta a figyelmet, hogy az eset nem maradhat válasz nélkül a jogalkotók részéről, ezért törvénymódosításra van szükség. Selmeczi Gabriella reméli, hogy a Fidesz–KDNP áttekinti a törvényeket, és ha kell, akkor módosítja azokat.

− rögzítette. Arról, hogy az ügyet a Soros György által támogatott szervezet, a Háttér Társaság karolta fel, a frakcióvezető-helyettes elmondta: mindez újabb bizonyíték arra, hogy a Soros-szervezetek mire kapják a pénzt és milyen munkát kell elvégezniük.

− jegyezte meg.

Ismert: a Háttér Társaság a honlapján számolt be arról, hogy az eset férfiként született főszereplőjének 2013 óta női nem és női név szerepel születési anyakönyvi kivonatában, személyi igazolványában, taj-kártyáján is. Így aztán, mint a társaság írja, „igencsak meglepődött”, amikor 2021-ben kiderült: a nyugdíjfolyósító továbbra is férfiként tartja nyilván, így nem vonatkoznak rá a nők 40 év munkaviszony utáni kedvezményes nyugdíjazására vonatkozó szabályok. Az illető a Háttér Társaság segítségével bíróságon támadta meg a határozatot, a bíróság pedig kimondta: a kormányhivatal jogellenesen szűkítette le a jogszabályban szereplő „nem” fogalmát a születési nemre.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.