Pesti Srácok

Berlusconi idősebb gyerekei örökölték a médiabirodalom többségét

Berlusconi idősebb gyerekei örökölték a médiabirodalom többségét

Marina és Pier Silvio Berlusconi örökölte a Fininvest befektetői csoport tulajdonjogának több mint felét édesapjuk, a június 12-én elhunyt Silvio Berlusconi vállalkozó, politikus csütörtökön nyilvánosságra hozott végrendelete szerint. A végrendelet tartalma azután vált nyilvánossá, hogy a Berlusconi családot képviselő közjegyző, Arrigo Roveda a monzai bíróságon letétbe helyezte azt.

A testamentumról a sajtóban közölt felvételek szerint Silvio Berlusconi részben kézzel írta le utolsó akaratát. A mostani dokumentum a 2006-ban, majd 2020-ban készült végrendelet módosított változata: Silvio Berlusconi tavaly januárban vetette papírra, mielőtt a milánói San Raffaele kórházba ment kezelésre. Azt írta, arra az esetre végrendelkezik, ha nem térne vissza az intézményből. A 86 évesen elhunyt vállalkozó és politikus, a Hajrá Olaszország (FI) párt alapítója és elnöke gyermekeihez intézte sorait, az első házasságából született Marinához és Pier Silvióhoz, valamint a második házasságából született Barbarához, Eleonorához és Luigihoz.

A dokumentum szerint a Berlusconi család "széfjének" tartott Fininvest csoport tulajdoni hányadának többségét, 53 százalékát az 56 éves Marina és az 54 éves Pier Silvio örökölte. Korábban a Fininvest 61 százalékát Silvio Berlusconi tartotta kézben, Marina és Pier Silvio fejenként 7,65 százalékot birtokolt. A második házasságból született, ma már felnőtt gyerekek a Fininvest további 21 százalékához jutottak hozzá az általuk irányított H14 holdingon keresztül. A végrendelet nyilvánosságra kerülése után a Fininvest közleményben hangsúlyozta, hogy Silvio Berlusconi akarata szerint egyetlen családtag sem került többségi helyzetbe, ahogyan ez Silvio Berlusconi életében is volt. A csoportot Marinának és Pier Silviónak közösen kell vezetnie.

A Silvio Berlusconi által 1975-ben alapított Fininvest-csoport média- és kiadói tevékenységet végez, de befektetési és biztosítási vállalkozásként is ismert, miként a pénzügyi szolgáltatások, az ingatlanpiac és a sportvállalkozások terén is tevékeny. 2021-ben hatmilliárd euró forgalmat mutatott fel, több mint 17 ezer munkahelyet biztosít. A Fininvest-csoport a Berlusconi család kezében levő úgynevezett Prima, Seconda, Terza és Ottava Holding tulajdona. A Fininvest 53 százalékkal bír a Mondadori kiadói csoportban, 50 százalékot tart fenn az MFE-MediaforEurope-ban, amely az egykor Mediaset néven ismert vállalkozást fedi, valamint 30 százalékos részesedéssel rendelkezik a Banca Mediolanum pénzintézetben.

PestiSracok facebook image

A szerteágazó Berlusconi-birodalomhoz számos olaszországi és külföldi birtok, villa és más ingatlan tartozik, közöttük Silvio Berlusconi lakhelye a Milánóhoz közeli Arcoréban, vagyis a Villa San Martino, továbbá a szardíniai Porto Rotondóban található Villa Certosa. A családi örökséghez tartozik a Monza labdarúgócsapata is. Ezek sorsa egyelőre nem ismert. Berlusconi 100 millió eurót hagyott testvérére, Paolo Berlusconira, 30 millió eurót pedig egyik legközelebbi barátjára és munkatársára, Marcello Dell'Utrira, aki a Hajrá Olaszország egyik alapítója volt. Százmillió eurót örökölt Silvio Berlusconi utolsó partnere, a 33 éves Marta Fascina is, aki az utóbbi három évben volt az idős politikus társa.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.