Pesti Srácok

Egy 1986-ban eltűnt német hegymászó maradványait találták meg egy olvadó svájci gleccseren

null

Egy 37 éve eltűnt német hegymászó maradványait találták meg egy olvadó gleccseren Svájc ikonikus hegycsúcsa, a 4478 méter magas Matterhorn közelében. Hegymászók a Matterhorn lábánál, Zermatt település mellett húzódó Theodul-gleccseren július 12-én találtak csontokat, bakancsot és túrafelszerelést. DNS-vizsgálattal megállapították, hogy a maradványok egy meg nem nevezett 38 éves német férfihoz tartoznak, aki 1986 szeptemberében tűnt el egy túra alkalmával. Wallis kanton hatóságai közzétettek egy fényképet, amelyen egy fél pár bakancs kandikál ki a hó alól, piros fűzővel.

A klímaváltozás miatt olvadó és zsugorodó gleccserekből az utóbbi évtizedekben egyre gyakrabban kerülnek felszínre rég eltűnt emberek maradványai és tárgyak. A Matterhornon 2015-ben megtalálták a maradványait két fiatal japán hegymászónak, akik egy hóviharban tűntek el 1970-ben. Az eltűntek kilétét ugyancsak DNS-vizsgálattal állapították meg. A svájci gleccserek tavaly gyorsabb ütemben olvadtak, mint a feljegyzések több mint 100 évvel ezelőtti kezdete óta bármikor, tömegük 6 százalékát veszítették el, csaknem a kétszeresét annak, mint amennyi az előző rekordévben, 2003-ban olvadt el.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.