Pesti Srácok

Egyre kevesebben szavaznak bizalmat az EU-nak Csehországban

Egyre kevesebben szavaznak bizalmat az EU-nak Csehországban

Visszaesett az Európai Unióba (EU) vetett bizalom Csehországban. Míg tavaly a csehek 58 százaléka volt bizalommal az EU iránt, addig idén tavasszal már csak 46 százalék – derült ki az akadémiai CVVM közvélemény-kutató intézet országos felméréséből, amelynek eredményét kedden közölte a cseh sajtó.

A CTK cseh hírügynökség szerint legutóbb 2016-ban volt ilyen alacsony az EU támogatottsága Csehországban, amely 2004 május elsejétől tagja az európai integrációs szervezetnek. A belépés utáni első évtizedben az EU bizalmi indexe a csehek körében 55 százalék körül mozgott, a legalacsonyabb 2016-ban volt. Akkor az európai gazdasági és migránsválság következtében csak a csehek 37 százaléka bízott az EU-ban. A tavalyi évhez viszonyítva egyaránt 11 százalékkal csökkent a csehek a NATO-ba és az Egyesült Nemzetek Szervezetébe (ENSZ) vetett bizalma is: 56 százalékra, illetve 52 százalékra. A felmérést március közepétől május közepéig készítették a 15 év feletti cseh lakosok országos mintáján. A megkérdezett cseh állampolgárok 50 százaléka azt nyilatkozta, hogy nem bízik az EU-ban, négy százalékuk pedig azt válaszolta, hogy nincs véleménye. A NATO és az ENSZ iránt a megkérdezettek 36 százaléka, illetve 37 százaléka nincs bizalommal.

Az EU vezető politikusaiban sem bíznak

A CVVM az uniós szervekbe és politikusokba vetett bizalmat is rendszeresen kutatja. Itt jelenleg minden esetben a bizalmatlanság magasabb a bizalomnál. Az Európai Bizottságban a csehek 38 százaléka, az Európai Parlamentben pedig 36 százaléka bízik. Ursula von der Leyenre, az Európai bizottság elnökére a csehek 31 százaléka, Charles Michelre, az Európai Tanács elnökére 24 százalékuk, Josep Borrellre, az EU külügyekért felelős biztosára pedig a cseh állampolgárok 23 százaléka tekint bizalommal.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.