Pesti Srácok

Elutasította a francia igazságszolgáltatás a zavargásokat kiváltó halálesetet okozó rendőr szabadlábra helyezését

null

Előzetes letartóztatásban marad a francia igazságszolgáltatás csütörtöki döntése alapján az a francia rendőr, aki június 27-én a Párizstól nyugatra található Nanterre-ben lelőtt egy közúti ellenőrzés során ellenállást tanúsító tizenévest, akinek halála csaknem egy hétig tartó zavargásokat váltott ki az elővárosokban.

A 38 éves motoros rendőr ellen egy héttel ezelőtt szándékos emberölés miatt indult eljárás, s aznap előzetes letartóztatásba helyezték. Ügyvédje, Laurent-Franck Liénard fellebbezést nyújtott be az illetékes versailles-i fellebbviteli bíróságon, amely csütörtökön elutasította a kérelmet.

– mondta az ügyvéd a BFM hírtelevízióban. A versailles-i ügyészség közzétette az eddigi vizsgálat eredményét, amelyre a fellebbviteli bíróság alapozta a döntését. Ebben időrendben követhetők az események, a szabálytalanul közlekedő gépkocsiban ült két fiatalkorú utas és a járművet igazoltató két rendőr egymásnak ellentmondó vallomásai, valamint az igazoltatásról készült mobiltelefonos felvételen hallható párbeszéd leirata.

PestiSracok facebook image

A francia belügyminisztérium tájékoztatása szerint csütörtökre virradóra nem voltak sehol az országban nagyobb incidensek, húsz embert előállítottak gyújtogatás vagy gyújtogatási kísérlet miatt.

– mondta csütörtökön Emmanuel Macron államfő egy vidéki látogatásán. Élisabeth Borne miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy "a diagnózis időt igényel" annak megértésére, hogy mi váltotta ki az erőszakot.

– fogalmazott a kormányfő, miután a jobboldali képviselők a "bevándorlás problémáját" okolják a zavargásokért. Gérald Darmanin belügyminiszter szenátusi meghallgatásán szerda este egyértelműen elutasította a rendbontások okának identitási értelmezését. Becslései szerint 8 és 12 ezer közé tehető a rendbontók száma, s arra kérte a szenátorokat, hogy "ne tegyék egy kosárba" az érintett negyedek lakóit.

fogalmazott. Arra is emlékeztetett, hogy az előállítottak több mint 90 százaléka francia állampolgár. Jacqueline Eustache-Brinio, a jobbközép Köztársaságiak szenátora rákérdezett arra, hogy az előállított tizenévesek közülük hányan lehetnek bevándorló származásúak.

– kérdezte a szenátor. Pártja szenátusi frakciójának elnöke, Bruno Retailleau ezzel egyidőben a France Info hírrádióban úgy fogalmazott: "tény, hogy franciákról van szó, akik identitásukban franciák, de sajnos a második és a harmadik generációban az etnikai gyökerek irányában egyfajta regresszió van jelen".

– válaszolt a belügyminiszter. Elmondta, hogy a letartóztatottak nevei alapján arra lehet következtetni, hogy "vannak köztük olyanok, akik bevándorló származásúak lehetnek, de sok Kevin és Matteo is van köztük". Elmondta azt is, hogy a köztársasági elnök felkérte a belügyi és az igazságügyi tárcát, hogy készítsenek "szociológiai tanulmányt arról, hogy kik az előállított emberek". Gérald Darmanin a szociális helyzet kizárólagos okolását is elutasította.

– hangsúlyozta az anyagi ágon algériai származású belügyminiszter.

– mondta Darmanin.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.