Pesti Srácok

GFM: augusztustól 650 ezer forintra emelkedik a SZÉP-kártya kedvezményes kerete és élelmiszerre is felhasználható lesz

null

Augusztustól nemcsak az élelmiszerek 15 százalékos akciózása, hanem a SZÉP-kártyát érintő kormányzati intézkedések is segítik a családokat és az infláció letörését. A kormány által nyújtott adókedvezménnyel a munkáltatók újabb 200 ezer forinttal tölthetik fel dolgozóik SZÉP-kártyáját, amelyet az év végéig élelmiszervásárlásra is fel lehet használni – közölte a tárca az MTI-vel hétfőn.

Kiemelték: az elhúzódó háború és a hibás brüsszeli szankciók súlyos károkat okoznak a gazdaságban. A kormány ebben a nehéz helyzetben is mindent megtesz, hogy helyreállítsa a gazdasági növekedést és megvédje a családokat, a munkahelyeket. A kormány döntése értelmében 2023. augusztus 1. és 2023. december 31. között a munkáltatók a jelenlegi kereten felül a SZÉP-kártyára egyszeri, legfeljebb 200 ezer forintos többlet összeget utalhatnak dolgozóiknak.

Egy, az OTP Bank által kibocsátott Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP Kártya), egy kártyaformátumú, univerzális, elektronikus utalvány, amelyet a munkavállaló munkáltatójától kaphat béren kívüli juttatásként, a cafeteria keretein belül. A SZÉP Kártyával alapvetően belföldi üdülést, meleg étkezést, különböző egészségügyi, szépségápolási, wellness- és sportszolgáltatásokat, illetve kulturális és szórakozási lehetőségeket lehet kifizetni. Egy kormányrendelet értelmében 2022. február 1-jétől 2022. május 31-ig mindegyik SZÉP-kártya minden alszámlájáról lehet hideg élelmiszert vásárolni. Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László

Így 2023-ban 650 ezer forintra emelkedik a rendkívül kedvező adó- és járulékfizetés mellett adható munkavállalói elismerés keretösszege, valamint ebben az időszakban a SZÉP-kártyákon rendelkezésre álló összegeket a családok hidegélelmiszerek vásárlására is felhasználhatják. A SZÉP-kártya keretének megemelése bővíti a turisztikai keresletet, a felhasználás kibővítése pedig számottevően növeli a családok vásárlóerejét. Az intézkedés jelentősen növeli a fogyasztást, segíti az élelmiszeripart, végső soron hozzájárul a magyar gazdasági teljesítmény növekedéséhez és a munkahelyek megvédéséhez – közölték.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Máthé Zoltán