Pesti Srácok

Josep Borrell: az EU 20 milliárd eurós különtámogatást javasol Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére

Josep Borrell: az EU 20 milliárd eurós különtámogatást javasol Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére

Az EU egy külön szekció létrehozását javasolja az európai békefenntartási eszköz keretében, amely évente akár 5 milliárd eurót biztosítana a következő négy évben Ukrajna védelmi szükségleteinek kielégítésére – jelentette ki Josep Borrell kül- és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagállamok külügyminisztereinek csütörtöki, brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.

– magyarázta a főképviselő. Hozzátette, hogy a külügyminiszterek erről a tanácskozás folyamán véleményt cseréltek, és a kérdést augusztus végén a spanyolországi Toledóban megrendezendő informális miniszteri találkozón vitatják meg részletesen. Borrell sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet: Oroszország kilépett a fekete-tengeri gabonakereskedelmi egyezményből, ami ahhoz vezet, hogy a világ ismét az élelmezésbizonytalanság ember okozta problémájával néz szembe.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta. Véleménye szerint Moszkva minden indoklás nélkül bombázza az ukrajnai tengeri kikötőket, megakadályozva a hajózás szabadságát, blokkolva az ukrán gabonaexportot. Cáfolva az orosz érvelést, amely szerint akadályokba ütközik a saját élelmiszer- és műtrágyaszállítás, Borrell azt mondta, hogy "Moszkva jó hasznot húz a gabona és a műtrágya exportjából". Mint mondta, "Oroszország most még jobban fog profitálni a helyzetből, mert a gabonaárak emelkedni fognak, miután az orosz erők megsemmisítik az ukrán terméskészleteket". Törökországgal kapcsolatban elmondta, hogy kölcsönös érdek fűződik Ankara és az Európai Unió közötti szorosabb kapcsolat kialakításához: a kelet-mediterrán térségben a fenntartható együttműködés az egész régió stabilitását és biztonságát szolgálná.

– mutatott rá. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "az EU és Törökország közötti kapcsolatok kétirányúak: nemcsak arról van szó, hogy mit vár el az unió Törökországtól, hanem arról is, hogy mit vár el Törökország az uniótól".

– zárta a sajtótájékoztatót Borrell.

A külügyminiszterek csütörtöki ülésükön újabb szankciókkal sújtották Iránt, amiért a közel-keleti ország katonai támogatást nyújt Oroszországnak az ukrajnai háborúban. A szankciók megtiltják a pilóta nélküli légi járművek építéséhez és gyártásához szükséges alkatrészeknek az Európai Unióból Iránba való kivitelét. Az EU emellett korlátozó intézkedéseket vezet be 18 személy és 5 szerv ellen az emberi jogok megsértése miatt Afganisztánban, Dél-Szudánban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Ukrajnában és Oroszországban. Afganisztánban az EU a tálib oktatási és igazságügyi minisztert, valamint a legfelsőbb bíróság hivatalban lévő főbíráját sújtja szankciókkal az afgán nőket érintő jogfosztásukban játszott szerepük miatt. Oroszországban olyan emberek ellen vezetnek be intézkedéseket, akik részt vettek a Kreml-ellenes aktivisták – többek között Vlagyimir Kara-Murza és Alekszej Navalnij – önkényes letartóztatásában és fogvatartásában.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Francisco Seco

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.