Pesti Srácok

Komoly összeget kellett fizetnie egy francia vasúttársaságnak, amiért macskát gázoltak

null

Kétezer euró (mintegy 750 ezer forint) kártérítést kell fizetnie az SNCF francia vasúttársaságnak, mert egy vonat elgázolt egy macskát – döntött kedden az illetékes bíróság. A cica egy kosárból ugrott ki és a gazdái szóltak, hogy a sínek között lehet, de nem foglalkoztak ezzel a vasútnál.

Az Europe 1 tudósítása szerint a párizsi bíróság gondatlanság miatt marasztalta el az SNCF-et a macska halála ügyében, és az állat két tulajdonosának fejenként ezer euró kártérítést ítélt meg. A szerencsétlenül járt négylábú a hordozójából ugrott ki nem sokkal a vonat indulása előtt, gazdái pedig jelezték a vasúttársaság dolgozóinak, hogy a cica vélhetően a sínek között rejtőzött el, ennek ellenére a vonat elindult a Paris–Montparnasse állomásról.

Állatvédő szervezetek a bíróságon azzal érveltek, hogy egy elhagyott poggyász miatt is megállítanak egy vonatot, egy állat élete pedig mégsem elég indok erre, ezért szerintük az SNCF szándékosan kegyetlenül járt el. A macska egyik tulajdonosa érzéketlenséggel vádolta meg a vállalatot, és azt állította, hogy a vasúttársaság egyetlen levelére sem válaszolt. Az SNCF szerint az adott helyzetben egyáltalán nem volt nyilvánvaló, hogy a macska hol bújt el, és csak akkor vették észre, amikor a vonat elindult. A tárgyalást vezető bíró szerint a cég "nem bocsátotta rendelkezésre a kellő emberi erőforrást, hogy a macskát a vonat indulása előtt kimentsék".

Forrás: MTI; Fotó: train.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még