Pesti Srácok

Legyünk hálásak a Momentumnak, mert szerintük a NOlimpia kampányuk miatt nincs csődben Magyarország

Legyünk hálásak a Momentumnak, mert szerintük a NOlimpia kampányuk miatt nincs csődben Magyarország

Egészen elképesztő kommunikációs fordulattal állt elő a Momentum, ugyanis szerintük örülni kellene, hogy annak idején megfúrták az olimpia magyar rendezési jogát, mert különben most csődben lenne az ország a sok kiadás miatt, amit egy ekkora rendezvény megszervezése igényel. Feltehetően Donáth Anna ebben az elméletben is megerősítést kért a pszichológusától.

– írja sziklaszilárdnak tűnő magabiztossággal a Momentum EP-képviselője a közösségi oldalán.

Donáth Anna maga vallott arról, hogy coach és pszichológus megerősítésére van szüksége, hogy tudja, valóban jó úton jár, ezért feltehetően ez ügyben is egyeztetett egy szakemberrel.

PestiSracok facebook image

Az okfejtése pedig az, hogy azért tartozunk kvázi köszönettel, hogy egy ilyen nívójú eseményt kicsavartak a kezünkből, mert az olimpia megrendezése sok-sok pénzbe kerül, egy "gigantikus pénznyelő". Majd a kormány megalomán lázálmaként említi az olimpiát, ami legalább 3000 milliárd forintba kerülne. Arról sajnos elfeledkezik, hogy az olimpia is egy befektetés, hiszen rengeteg turistát vonz, akik itt költik el a pénzüket, és egy olyan országimázs kialakításában is segít, ami további tömegeket vonzhat. Ráadásul rengeteg embernek ad munkát, ami a továbbiakban adóbevételeket is jelent. Helyette Donáth arról ír, hogy

Hogy ezeket az információkat honnan veszi a képviselőnő, nem tudni, de elképzelhető, hogy még a Pride mámorából nem tudott egészen felocsúdni, ezért ír ilyen butaságokat. Hiszen a családtámogatások maradtak, sőt, a babaváró összegét egymillió forinttal növelték is, a rezsicsökkentés az átlagfogyasztásig szintén maradt, csak Brüsszel akarja megszüntetni, az infláció csökkent, az árfigyelő rendszer szárnyal – szóval Donáth Anna egy párhuzamos valóságban él, vagy csak nagyon szeretett volna egy posztot.

Forrás: Facebook; Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.