Pesti Srácok

Lemondott Mark Rutte holland kormányfő

Lemondott Mark Rutte holland kormányfő

Mark Rutte holland kormányfő péntek este benyújtotta lemondását, miután rendkívüli ülést tartott a kabinet tagjaival. A bejelentést megelőzően összeomlott a kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről.

Mark Rutte sajtótájékoztatóján elmondta: a koalícióban áthidalhatatlanak bizonyultak a nézeteltérések migrációs ügyben, és a négy párt közösen arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetséges a megállapodás. Hozzátette, hogy az új választásokig ügyvivő miniszterelnökként folytatja munkáját, különös tekintettel arra, hogy Ukrajnát továbbra is támogassa. Arra a kérdésre, hogy szeretne-e újra a VVD listavezetője lenni, Rutte igennel válaszolt. Az új választásokra vélhetően november közepén kerül majd sor.

A kormány lemondása után Sándor Vilmos holland királynak hivatalosan fel kell oszlatnia a parlament alsóházát.

A migrációs politikáról hónapok óta folynak viták a koalíción belül. A kormányfő által vezetett liberális-konzervatív Szabaddemokrata Néppárt (VVD) és a Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) szigorításokat szorgalmazott a Hollandiába érkező menedékkérők számának korlátozására, míg a balliberális 66-os Demokraták (D66) és a Keresztény Unió Pártja ezt elutasította. A nézeteltérések egyik oka a menedékkérők "két státuszú rendszerének" kialakítása körül összpontosult, amelynek értelmében a menedékkérők a kérelmezési folyamat kezdetén vagy "A" vagy "B" státuszt kapnának, és ez határozná meg, hogy milyen jogokkal rendelkezhetnek. Az "A" státusz állandó tartózkodási engedélyt jelentene, a "B" státusz ideiglenes lenne. A vita konkrétan arról szólt, hogy a "B" státuszú személyek jogosultak-e családegyesítési jogokra is. A VVD különbséget kíván tenni az üldöztetéssel szembenéző menekültek és a háború elől menekülők között. A párt az utóbbi csoportba tartozó menekültek hozzátartozói számára szeretné megnehezíteni a Hollandiába való beutazást. A Keresztény Unió Pártja és a D66 ezt a javaslatot elfogadhatatlannak találta.

PestiSracok facebook image

A negyedik Rutte-kabinet bukása 543 nappal a beiktatása után következett be. Mark Rutte 2010 óta Hollandia miniszterelnöke. A harmadik Rutte-kormány 2017-ben alakult, miután megnyerte a választásokat, azonban 2021-ben lemondásra kényszerült a hollandiai gyermekgondozási támogatások körül kialakult botrány miatt, majd 2022-ben ismét választásokat nyert.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.