Pesti Srácok

Már saját pártja is megtagadta Karácsonyt, mindenki válaszokat vár a főpolgármestertől

Már saját pártja is megtagadta Karácsonyt, mindenki válaszokat vár a főpolgármestertől

Már saját pártja, a Párbeszéd is letagadná, hogy bármi köze lett volna Karácsony Gergely pénzmosási gyanúba keveredett 99 Mozgalmához. Pedig nem olyan rég Szabó Tímea még azt hangoztatta: hosszabb távra terveznek a mozgalommal, amely akár az egész ellenzéki pártstruktúrát is átrendezheti. Mindeközben már a baloldal és médiája is válaszokat vár a főpolgármestertől – számolt be a Magyar Nemzet.

– válaszolta Karácsony Gergely pártja szemrebbenés nélkül a Szabad Európának, amikor a kormánypártisággal aligha vádolható portál a főpolgármester körül egyre terebélyesedő botrányról érdeklődött. Ismert: a Nemzeti Információs Központ nemrég nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderült, hogy a Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét segítő 99 Mozgalom összesen több mint ötszázmillió forint támogatást kapott. Az összeget ráadásul tizenkilenc részletben Perjés Gábor, a Párbeszéd II. kerületi képviselője fizette be, nagy részét nem is forintban, hanem valutában.

Bár az ügyben már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is eljárást indított, Karácsony váltig állítja: dobozkákban összegyűjtött mikroadományokból származik a félmilliárdos támogatás.

PestiSracok facebook image

A Párbeszéd állítása – miszerint nekik semmi közük a 99 Mozgalomhoz – már-már arcpirító. 2021 májusában, amikor a mozgalom támogatásával, illetve annak nevében Karácsony megkezdte előválasztási kampányát, Szabó Tímea a párt akkori társelnökeként azt hangoztatta a Népszavának:

Sőt, a Párbeszéd akkori társelnöke azt is hangoztatta, hogy hosszabb távra terveznek a mozgalommal.

– fogalmazott Szabó Tímea.

A Magyar Nemzet mindeközben hiába kereste a Párbeszéd sajtóosztályát – többek között – azzal kapcsolatban, hogy ­miért maradt el a nagy bejelentés, miszerint az egész baloldal beállt a főpolgármester mögé a jövőre esedékes önkormányzati választásokon. A párt jelenlegi társelnöke, Tordai Bence jú­nius végén ugyanis a Népszavának kijelentette, hogy „felállt a demokratikus ellenzéki egység Karácsony Gergely mögött”, amit nemsokára hivatalosan is bejelentenek. Sőt, Tordai egyenesen úgy fogalmazott: senkinek nincs alternatívája, senki sem tud jobb ajánlatot tenni az asztalra vagy komolyan vehető kihívót felmutatni a jelenlegi budapesti főpolgármesterrel szemben, úgyhogy ideje volt elengedni az ezen való „ugrabugrálást”, és valami hasznosabbra fordítani az energiáikat. Lassan azonban már több mint két hete nem történt meg a Karácsony egységes támogatásáról szóló nagy bejelentés, a Párbeszéd nem pedig válaszolt arra, hogy mi a csúszás oka, illetve hogy az mégis mikorra lesz várható.

Mindeközben már a baloldal és médiája is válaszokat vár a főpolgármestertől. A Szabad Európa, a 24.hu, illetve a magát tényellenőrnek nevező Lakmusz.hu után tegnap a Telex is Bohózatnak tartják Karácsony magyarázkodását az ötszázmillióról az ellenzéki politikusok címmel közölt cikket. Ebben a Momentum kivételével valamennyi baloldali párt élesen bírálta a főpolgármestert. Az LMP-s Ungár Péter például „az ellenzéki szavazók számára megalázóan hihetetlennek”, „elmeszüleménynek”, „bohózatnak” nevezte Karácsony magyarázkodását, míg a Jobbik Bajnai Gordon és Szigetvári Viktor érintettségét is felvetette az ügyben. Gyurcsány Ferencék szerint Karácsony Gergely úgy tudná megnyugtatóan lezárni ezt az ügyet, „ha korábbi ígéretének megfelelően valóban megnevezné a támogatást nyújtó személyeket, szervezeteket és az általuk nyújtott támogatás összegét”.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.