Pesti Srácok

Már Strasbourgban szavazgat a korrupció miatt letartóztatott Eva Kaili

null

Ilyen a jogállamiság, és ilyen komoly következményei vannak a korrupciónak az EU-s szervekben. Az áprilisban letartóztatott Eva Kaili a jelek szerint megúszta büntetését egy ejnye-bejnyével, ugyanis nem csupán a börtönből engedték ki, de már képviselői jogkörével is élhet.

Eva Kaili ténylegesen visszatért: az EP volt alelnöke az uniós törvényhozás plenáris ülésén Strasbourgban szavazott, 2023. július 11-én. A korábban vizsgálati fogságban levő Kailit április 14-én, a brüsszeli Haren börtönből házi őrizetbe helyezték a belga fővárosban, majd később EP-képviselői jogköre gyakorlását is engedélyezték – írja a Mandiner. A korrupcióval vádolt görög szocialista képviselő körül már terjedtek olyan pletykák korábban is, hogy áldozati pózba vágva magát visszatérni tervez az EP-ben, egészen konkrétan egy összeesküvés és egy igazságtalan bírósági rendszer áldozataként pozicionálta magát sajtónyilatkozataiban. Többek között azt állítja, hogy azért csalták csapdába, mert tagja volt az EP kémszoftvereket vizsgáló albizottságának; más nyilatkozataiban a belga jogrend diszkriminatív jellegéről vagy éppen a börtönviszonyok tűrhetetlenségéről beszélt.

Hasonló eset volt június elején is, amikor Marc Tarabella, a korrupció miatt letartóztatott EP-képviselő azt állította, hogy a korrupció miatt nem alkalmas hazánk a soros elnökségre. Ott is azt történt, hogy a képviselő a börtön után házi őrizetbe került, onnan visszaült az EP-be, majd erkölcsi ítéletet mondott Magyarországról.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.